Kultúra

Emelkedettség, még karácsony előtt

Életgazdagság: pazar népművészeti kiállítással búcsúztatja az esztendőt a Magyar Művészeti Akadémia

Életgazdagság címmel nyílt meg a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozatának nagyszabású kiállítása a Vigadó ötödik és hatodik emeletén. Az épület legnagyobb kiállítótereit betöltő tárlat egészen biztosan hozzásegít egy kis ünnep előtti emelkedettséghez is.

Emelkedettség, még karácsony előtt
Hétköznapok és ünnepek tárgyai a Vigadóban
Fotó: MH/Purger Tamás

Igen, emelkedettség, ez a jó kifejezés, emelkedettséget érez a látogató, amikor megannyi, a magyarságunkból fakadó szépség között járhat-kelhet. Ugyanakkor nem egyszerű rácsodálkozás ez a hagyományra, a Népművészet Mestere cím birtokosai vagy más most kiállítók nem csak lemásolják azt, amit eleink egyszer régen megszőttek vagy éppen kifaragtak. Ugyan a tárlat megalkotói, Vetró Mihály vezető kurátor és a társkurátorok, Gosztonyi Zoltán és Kovács László becsempésztek a kiállításra régmúltból itt maradt szép darabokat is, de a kiállított tárgyak túlnyomó többsége idén vagy az elmúlt években készült. Ami pedig azt mutatja, hogy felpörgött világunkban is van idő, no meg szándék a szépre, annak létrehozására.

Mert szépre, a barátjáénál is szebbre akarta faragni a legény régen azt a mángorlót, amit kedvesének, menyasszonyának szánt jegyajándékul. És a most kiállítók is láthatóan a legszebbet, a legjobbat küldték el a három részre osztható tárlatra, amelynek ötödik emeleti termében, tehát legközelebb a földhöz a családdal, a hétköznapokkal kapcsolatos tárgyak sorakoznak. A rendezők a Rózsám, rózsám, édes rózsám címet adták a legkisebb közösséghez kapcsolódó szőtteseknek, cserepeknek, faragott, festett bútoroknak, mívesen megmunkált használati tárgyaknak.

Pálinkát, de bort is szívesen kortyolna belőle az ember
Pálinkát, de bort is szívesen kortyolna belőle az ember
Fotó: MH/Purger Tamás

Aztán már egy szinttel feljebb a haza ügye kerül terítékre. A Hazám, hazám, csendes hazám című egység a hazaszeretet, a nemzeti történelem, a történelmi jelképeink és ünnepeink jellemző tárgyi megtestesüléseit mutatja be. Itt, mint ahogyan az megtörtént annak idején is, különleges szerephez jut az 1848–49-es forradalom és szabadságharc és annak jelképrendszere. Aztán legmagasabban, ahogyan az természetes is, a hithez, a valláshoz, a kereszténységhez és az ősi hitvilágunkhoz kapcsolódó tárgyakat láthatjuk. Az egység az Istenem, Istenem, szerelmes Istenem címet kapta.

Hogy aztán mennyiféle tudás, mesterség produktumai sorakoznak e három térben, azt nehéz lenne felsorolni. Az biztos, hogy első látásra erőteljesen jelen vannak a szövéssel, fonással és nemezeléssel foglalkozók, de hát ez mindig is így van, ők tudják igazán látványosan elfoglalni a falakat, a nagy sík felületeket. De hála a kurátoroknak, mégsem kaptak túlsúlyt, mint ahogy a másik, sokak által művelt szakma, a fazekasság, a népi kerámia is csak annyira van jelen, mint azt a jelentősége megköveteli. Örvendetes azt is látni, hogy egy kitűnő népzenész mondásából kiindulva itt nem csak a hagyomány szó szerinti őrzését, ápolását látjuk. Mert hát a hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket! Így vall erről a Kossuth-díjas Sebő Ferenc, de láthatóan így gondolják a tárlat kiállítói is.

Nemezmunkák a falon
Nemezmunkák a falon és egy cserép csodaszarvas
Fotó: MH/Purger Tamás

Ők már nem gyufatartókat, beretvatokokat, lőporos szarukat faragnak, díszítenek, hanem elsősorban a hétköznapokon és az ünnepeken használatos tárgyakat, ruhaneműket, ékszereket, kiegészítőket készítenek, amelyek igazodnak jelen korunkhoz, mondjuk mint alkalmi viseletek vagy akár a napi étkezéseknél használatos edények. Esetleg olyan faragott bölcsők, amelyek körbejárnak egy-egy baráti társaságban, és mindig ott vannak, ahol éppen gyermek született.

Ahová aztán megérkeznek majd azok a kiállított, dúsan díszített, három vagy négy részből álló, szíjjal összefogott komaszilkék is, bennük a kismamának szánt étkekkel. Ezek akár ételhordónak is jók lehetnek a főzésről egyre inkább megfelejtkező világunkban. Nem pénzért vett, aztán eldobott, nehezen lebomló műanyagokban hordanák haza az ebédet. 

A ruhák alkalmi viselet céljára is alkalmasak
A ruhák jórészt alkalmi viselet céljára is alkalmasak
Fotó: MH/Purger Tamás

Az ember szívesen látná otthonában a szüreti jeleneteket ábrázoló, áttört faragással készített palóc lócát is, vagy a porceláncsempékkel kirakott keretű rábaközi tükröt, a margittai, kovácsoltvasból és cserépből készült mosdókészletről nem is beszélve. A kiállított, kézzel varrott bőrmunkákat, a hátizsákot és a tarsolyokat pedig az ember legszívesebben mindjárt fel is venné, a „tojáskő” ékszerekből pedig biztosan választana a párjának. Egy szem lánya kelengyéjéhez azonnal megvenné a kiállított matyó hálószoba-bútort, annak összes tartozékával együtt. A zöldmázas, rátétes pálinkáskészletet használva megtisztelné a hozzá betoppanó kedves vendéget, aki aztán a vacsora utáni fröccsözésnél egy nagy, kovácsoltvas keretbe foglalt butéliából kapná a bort.

A hazához kapcsolható szekcióban az idén 90 esztendős Andrásfalvy Bertalannak a hazaszeretetet meghatározó sorait olvashatjuk, akinek a tárlat címét is köszönhetjük. Amelyek szerint érdekeinket alárendeljük egy nagyobb közösség érdekeinek, amelyhez tartozónak érezzük magunkat. A hazaszeretetet, a hazához való tartozást fejezik ki azok a csontfaragások is, ahol a faragó Noszlopy Gáspárnak vagy az amerikai függetlenségi háború hősének, Fabriczy Kovács Mihálynak állít emléket. Találunk itt aztán nagyon szépen kivitelezett, címeres és huszáros kályhacsempéket, a székelykapuk motívumait mutató nemezkaput és ugyanebből az anyagból egy szkíta lószerszámdíszről származó, lovas szarvasvadászatot is.

Szép formák, pazar díszítés
Szép formák, pazar díszítés
Fotó: MH/Purger Tamás

A legmagasabb régióban Pap Gábor eligazítása vár bennünket, aki úgy hiszi, hogy a magyar népi műveltség három nagy emlékcsoportja, az épületek, a ruházat, és a „készségek”, tehát használati tárgyak egyszerre töltenek be használati és rituális szerepkört is, amely funkciók nem választhatók el egymástól. Így a parasztház egyben egyfajta szentély is, az étkezés pedig áldozati rítus is lehet. Egy suba vagy cifraszűr olyan, mint egy szertartási ruha, minden „készség” pedig rituális kellék.

Ugyanakkor az Istenem, Istenem, szerelmes Istenem szekcióban kiállított tárgyak már inkább a közvetlen szakralitást idézik. Találunk itt kézműves módon előállított református papi palástokat, finom kézimunkával készült katolikus papi karinget és a szertartásokhoz használt edényeket, kellékeket is. Rádöbbenhetünk arra, milyen szép munka is lehet egy kisebb harang és annak kovácsoltvas elemekkel erősített fa tartószerkezete vagy egy vaslemezekből összeállított temetői kereszt. Ugyanezt a szépséget leljük meg minden esetben, ha Petrás Mária Babba Máriáira vagy más domborműveire tekintünk. De ha már egy kiállítót szándékom ellenére mégis megneveztem, akkor már a Magyar Hírlap korábbi cikkéből is ismerős Kósa Klárának áttört, zománcozott cserépműveiben is gyönyörködhetünk.

Nemezelt, rátétes táska
Nemezelt, rátétes táska
Fotó: MH/Purger Tamás

A valóban lélekemelő tárlat ismertetője szerint mintegy 100 tárgyalkotó népművész fogadta el a kurátorok invitálását. Köztük van az MMA Népművészeti Tagozatának 12 akadémikusa, 24 köztestületi tagja, 10 ösztöndíjasa, illetve az akadémikusok által javasolt kiemelkedő alkotók, köztük a Népművészet Mesterei és Ifjú Mesterei, népi iparművészek is. A kiállítást, ha tehetjük, december 18-ig keressük fel, mert utána a Vigadó is téli szünetet tart, a tervek szerint 2023 január végén, a kiállító művészek által felajánlott alkotásokat jótékonysági árverésre bocsájtják, a bevételből pedig a kárpátaljai fiatalok kézműves oktatását támogatják majd.

Kapcsolódó írásaink

Szobrok bronzból és hungarocellből

ĀAz MMA díjazottjainak és ösztöndíjasainak kiállításán egyszerre van jelen a hagyományos bronz kisplasztika és a hungarocell szobor. A végtelenül finom hidegtű grafika és utasszállító gépeket ábrázoló festmény