Musical-opera ősbemutató III. Béla királyról és koráról
ĀInterjú Nyitrai Lászlóval, az Aranyváros hercege című musical-opera zeneszerzőjével
ĀInterjú Nyitrai Lászlóval, az Aranyváros hercege című musical-opera zeneszerzőjével
ĀA műtárgyegyüttes 2009-ben műemléki védettséget kapott
ĀIII. Béla király király életéről szól az alkotás
ĀSzáz éve született Iszkázon a huszadik század egyik legnagyobb magyar költője
ĀA tárlat október 9-ig látogatható
ĀA Szépség díicsősége című kiállítás augusztus 24-ig látogatható
ĀA nagyközönség többek között A Tenkes kapitánya és a Tüskevár című sorozat látványtervezőjeként ismerhette meg
ĀA legtöbb pályázatot idén is a képzőművészek nyújtották be
ĀA Pesti Vigadóban átadták az MMA köztestületi díjait
ĀTuri Attila: „ Aki olvas, közösséget épít”
ĀA Művészliget a magyarországi lakhatási körülményeket középpontba állító új építészeti központ lesz
ĀKözös szakmai rendezvényeket szerveznek majd
ĀInterjú Iski Kocsis Tibor Munkácsy-díjas festőművésszel, az Essentia Artis vezető kurátorával
ĀCél a helyi művészeti kezdeményezések támogatása és az erdélyi kulturális kapcsolatok erősítése
ĀVigyázó madár című kötete revelációként hatott kora magyar művészeire
ĀHárom éven át anyagilag és szakmailag támogatják a pályázat nyerteseit
ĀInterjú Schrammel Imre Kossuth-díjas keramikusművésszel, a nemzet művészével
ĀDemeter Ervin az Erdélyiség – Egy elszakított nemzetrész művészete című könyvét mutatják be a Pesti Vigadóban
ĀMentorálással és bemutatkozási lehetőségekkel segítik az ösztöndíjasokat
ĀMárciusban nyílik az MMA művészeti ösztöndíjasainak programsorozattal kísért kiállítása
ĀSzínházi bemutatók, koncertek, kiállítások, folyóirat-bemutatók és filmműhely is szerepel az idei programok között
ĀA Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának rendezvénye a Pesti Vigadóban
ĀInterjú Szentmártoni János József Attila- és Babérkoszorú-díjas költővel, íróval, az MMA Kiadó vezetőjével
ĀMárkus Béla irodalomtörténész Szilágyi István humoráról és a hangyabetűkkel teli kéziratlapokról
ĀEmlékszem, hűvös, barátságtalan őszi este volt, negyedikes gimnazisták voltunk, és a barátomék újszegedi lakásának parányi szobájában gubbasztottunk. Verseket olvastunk fel
ĀInterjú Jovián György Munkácsy-díjas képzőművésszel
ĀMultimédiás előadással emlékeztek meg a költőről az MMA székházában