Népek Róma árnyékában

Jóval azelőtt, hogy a rómaiak megérkeztek, a kelták már birtokba vették a későbbi Pannóniát. Településeik nemegyszer szolgáltak a későbbi római városok alapjául, az itt élő kelták pedig lassan latinizálódtak, beolvadtak a római polgárok sorába, mint például a pécsi Ulpia Ruca, egy Ulpius nevű sopianae-i polgár felesége.

A I2. század végén a Kárpát-medence három kelta törzs között oszlott meg: északon a boiusok, délnyugaton a tauriscusok, délkeleten a scordiscusok uralkodtak – írja a Rómaikor.hu vonatkozó szócikke.

A rómaiak a pannon törzsek lázadásának leverése után Kr. u. 10 körül a keltákat és az egyéb pannóniai törzseket úgynevezett civitas peregrinákba rendezték. A különféle törzsek nevei Pliniusnál maradtak fenn, ő a Száva mentén a catari, a latobici, a varciani, a colapiani, az oseriates, a cornacates, az amantini és a scordisci törzset említi, utóbbiak neve talán ismerősen cseng még ma is. Ők a Kr. e. 3. sz. elején telepedtek meg a folyó torkolatvidékén, és innen az egész Balkánt az uralmuk alá hajtották, csak Kr. e. 80-ban húzódtak vissza a Szerémségbe.

A Dráva mente is lakott volt, az itt megtelepedettek közül a iasi csoportnéven említett törzs a legismertebb. Ők kelta uralom alatti illírek lehettek, sorozatunk korábbi részében már szó esett róla, hogy Aquae Iasae, a mai Varasdfürdő nevében ez a népnév is rejtőzik. Aquae Balissae településen egy felirat is előkerült, amely szerint itt volt a Iasok Köztársasága. (Akik nem keverendők össze a jászokkal, utóbbiak csak a 13. században érkeztek Magyarországra a kunokkal együtt.)

A Duna mentén élő törzsek közül a boii vagyis a bójok a római források szerint Itáliából elűzött népként bukkantak fel, fő szállásterületük a Lajta vidéke lett, de a Balatonnál is találkozni velük. Sztrabón úgy tudja, a törzs Galliából érkezett Itáliába, innen menekült Pannóniába. A Kr. e. 1. században a mai Pozsony környékén éltek. Egyes feltételezések szerint az ő nevükből ered Csehország latin neve, a Bohemia.

A Dunától a Balaton-felvidékig tartott az azalok vagy azaliak területe, akik szintén illírek voltak, akik bár a kelta kultúrát átvették, nyelvüket érdekes módon megtartották. Székhelyük Solva lehetett.

A legismertebb kelta törzs minden bizonnyal az eraviszkuszoké, akik az azaliak szomszédjában éltek, a Duna-kanyarban. Annyi biztos, hogy illír-kelta eredetű nép volt, viszonylag fejlett kultúrával rendelkeztek, többek között a Tabánban és Békásmegyeren hagytak nyomokat. Pénzt vertek, vasfegyvereik voltak és magas minőségű fazekas termékeik, házakban éltek például a Gellért-hegyen, ahol kézimalmot, kemencét, tűzhelyet használtak.

Amikor a Kr. u. 1. században a rómaiak Pannonia provincia közigazgatási egységeit létrehozták, az eraviszkuszok területét, a Civitas Eraviscorumot nagyjából szállásterületükben határozták meg. A törzs tagjai, feladva a magaslatot, végül a Gellérthegy és a Várhegy aljában építettek új települést, ám magát a hegyet a római forrásokban Mons Eraviscusnak nevezik. Hadrianus valószínűleg megadta nekik a polgárjogot – és ezzel az eraviszkuszok eltűntek a történelemből.