A rejtélyes Emona története

Emona (Aemona, Colonia Iulia Aemona), a mai Ljubljana régi történetre tekinthet vissza: az egykor Illyricum, majd Pannonia provinciához tartozó település elődjét Augustus császár légiói foglalták el, Kr. u. 15-ben alapítottak itt erődítményt. (A provinciák épp ekkor voltak alakulóban: az egykori Illyricumból jött létre Dalmatia és a Kárpát-medence egy részének meghódítása után Pannonia.)Ahogy ebben a sorozatban már többször szó esett róla, a Borostyánút a Római Birodalom egyik legfontosabb útvonala volt.

Áthaladt Pannonián, érintette Savariát, a mai Szombathelyt, majd Sallát (Zalalövőt), végül Halicanum (Muraszentmárton/Sveti Martin na Muri) érintésével Poetovio (Ptuj) felé haladt, hogy elérje Emonát, amelynek ebben az időben körülbelül hatezer lakosa volt és saját istennője: Equrna.

Ez azonban csak a város alapításának hivatalos története. A legenda szerint Ljubljanát Iaszón és az argonauták alapították. Nem más, mint Hérodotosz számol be róla, hogy Iaszón volt az alapító, máshol viszont az olvasható, hogy a hajósok azzal a céllal emelték a falakat, hogy telenként legyen hol megszállniuk. Az egykori Emona mindenesetre a mai város centrumának délnyugati részén feküdt, a leletek nagy része is innen került elő. Számos maradványt tártak fel, mint például a római fal egyes részeit, lakóházakat, szobrokat, sírköveket, több mozai­kot, valamint a ma is látható ókeresztény keresztelőkápolnát.

Bernarda Zupanek, a Ljubljanai Városi Múzeum kurátora egy, a város történetét bemutató tárlathoz készült katalógusban azt írja, a 14-ben vagy 15-ben a rómaiak által benépesített városba észak-itáliai telepesek érkeztek, a letelepedő harminc családnak ismert a neve.

A város az 1–5. században virágzott. Téglalap alaprajzú volt, közepén fórummal. Az utcák szabályos hálózatot alkottak, az utcaszint alatt nyugat–keleti irányban vízelvezető csatorna futott a Ljubljanica folyóba. A várost falakkal és tornyokkal vették körül. Külső területei nyugaton Aquileiával voltak határosak (a két város ma körülbelül másfél óra autóútra fekszik egymástól).

Egyesek egy, a két territórium határát jelölő 2001-es határkő miatt gondolják úgy, hogy Emona nem Illyricumhoz, majd az annak felosztása után létrejött Pannoniához, hanem Itáliához tartozhatott. Noha ismert például a fazekasok negyede, a város lakóinak nagyobb része mezőgazdasággal foglalkozott, a város körüli földeket művelte. Noha, ahogy említettük, saját istennője volt, a település fontos központja volt a korai kereszténységnek is, és jó kapcsolatot ápolt a milánói egyházzal, Maximus püspök részt vett a 381-es aquileiai zsinaton is, amely elítélte az arianizmust. Ismert Szent Hieronymus két levele is, amelyet Emona apácáihoz és egy ottani szerzeteshez írt.

Az ötödik századtól elkezdődött a hanyatlás. Előbb a vízigótok, majd a hunok dúlták fel, utánuk a longobardok és az avarok, majd a szlávok.

Egyes beszámolók szerint amikor 452-ben Attila hunjai lerombolták a várost, a menekülő lakók a mai Isztriára távoztak, ahol megalapították a második Emonát/Aemonát, a mai Novigradot (Citta Nuovát, azaz új várost).