Baláca, ahol átélhető a történelem

A Balaton-felvidéki táj arculata sokak szerint a leginkább Észak-Itáliára emlékeztet. Nemcsak a dombos természeti környezet, a tó közelsége, de az épített örökség is közrejátszik ebben: villák, egykori kúriák, kiskastélyok tűnnek fel rajta. A villakultúra igen régi ezen a tájon. A Lacus Pelso (Balaton) közelsége már a rómaiak számára is vonzó volt, nem csoda hát, hogy a Balaton-felvidék beépült villákkal. (A villakultúráról lásd korábbi cikkünket: Mozaikok, freskók, átriu-mok, szőlőtőkék, Magyar Hírlap, 2021. május 25.)

Ezek sorából kiemelkedik a balácapusztai leletegyüttes, amely a Magyar Nemzeti Múzeumhoz tartozik. Ahogy a honlapján felhívják rá a figyelmet, Pannónia provincia ezen területén általában kiszolgált katonák telepedtek meg, de itá-liai kereskedőcsaládok is építkeztek itt.

A villák a rómaiak korában komplett gazdasági egységként működtek, általában piacra termeltek.

Balácapuszta a mai Veszprém megyei Nemesvámos területén található. Ez Magyarország legnagyobb látogatható római kori villagazdasága, megvan az egykori lakóház és a gazdasági épületek is. A építészeti együttes különös értékét a ritka mozaikpadlók és falfestmények adják.

A régészeti lelőhely a 18. század óta ismert volt, ám a feltárás csak 1906-ban kezdődött meg Rhé Gyula irányításával. Már ekkor előkerültek a falfestmények és az ép mozai-kok, amelyeken gránátalmafa, fácánok, egyéb növények és állatok láthatók. Teljesen feltárni csak a Kádár-kor alatt sikerült, és egészen a nyolcvanas évekig kellett várni, hogy megnyíljon a régészeti park.

A kutatások alapján úgy tűnik, hogy a gazdaság első tulajdonosa egy veterán katona volt, a birtok pedig folyamatosan nőtt a 2-3. században, a mezőgazdasági termelés mellett állatokat is tartottak a területen, és kézművesek is dolgozhattak az épületekben, hogy ellássák a birtokot. A központi részt fal vette körül, a lakóházhoz fürdők, fogadóhelységek, gazdasági épületek és egy itáliai mintára épült halomsír is tartozik – áll a múzeum honlapján.

A lakóház 2400 (!) négyzetméteres, ez az egyik legnagyobb pannóniai villaépület. Teljes épségben megtalálták a második században épült pincéjét és négy mozaikpadlóját, amelyek közül három van a helyszínen, egy pedig a Magyar Nemzeti Múzeum Kőtárában. (A másolat a helyszínen is megtekinthető.)

A feltáráskor előkerült az ebédlőhelyiség, amelyet kiegészítettek egy falfestmény-rekonstrukcióval, így a látogató átélheti, milyen volt egy korabeli ház enteriőrje – de a bemutatott épületegyüttesben lapidárium, kőtár is helyet kapott, parkjában pedig egy római napóra.

Mint ahogy Firnigl Anettnek a Rómaikor.hu-n olvasható cikke felhívja rá a figyelmet, a rómaiak az egész birodalomban azonos típusú házakat építettek, ám a terveket a helyi klímához szabták. Meg kell különböztetni a villa urbanát és a villa rusticát, előbbi tulajdonképpen városi mintára épült vidéki ház, utóbbi majorság. Ezek mellett a harmadik típus a villa fructuaria, amely a gazdálkodáshoz szükséges eszközök és a termény tárolására szolgált.

Érdekesség, hogy a korban a kerítés elsősorban nem a védelmet szolgálta, funkciója annyi volt, hogy jelezze a birtokhatárt, illetve hogy egyben tartsa a gazdaságot. A főfalon belül egyéb falakat is építettek, a funkciók szerint így különítették el a részeket – Balácán egyébként épp előkerült a fal egy része.

A refugium villa a késő római korra jellemző, ezek már védelmi céllal épültek. Ilyen került elő Szentkirályszabadja és Gyulafirátót településeken. Létezett még egy villatípus: a villa publica út menti fogadó és lóváltó állomás (mutatio) volt.

Pannoniában eddig hatszáz villa helye ismert, négyszáz a mai Magyarország területére esik, ezekből száz pedig a Balaton-felvidéken van. A tájegységek szerint ezen kívül a Mecsekben, Aquincum környékén, a Dráva-Száva közén, Sirmium környékén, a Fertő tó körül, a Noricum és Pannonia határán futó Borostyánkő út mentén és a dunai limes mentén találtak villákat.