Solva, Esztergom pannoniai elődje

Fontos erődítmény és egyben átkelőhely volt a rómaiak korában Solva, az egykori Esztergom elődje. A támaszpont Aquincum és a mai Ausztria területére eső Carnuntum közé esett. Míg az erődöt a dombra építették, a polgárváros (Salvio Mansio) a sík területen kapott helyet. A katonai erődítmények sora a párkányi oldalra is átnyúlt.

A régészeti kutatások alapján bizonyosnak látszik, hogy a várhegy jó stratégiai adottságait már a kelták is kihasználták, és itt állt a rómaiak castelluma is, amely valószínűleg a Claudiusok alatt jött létre.

A legkorábbi lelet a már a rómaiak előtt is itt élő azal törzshöz köthető. Amint azt H. Kelemen Márta írja vonatkozó tanulmányában, az azal törzs egyik princepséről (vezetőjéről) először akkor került elő nyom, amikor a húszas években találtak egy sírkövet, amelyet egy bizonyos Iucundus állított nyolcévesen meghalt lányának, Solvának.

A kislány sírkövének pontos megtalálási helye azonban sokáig ismeretlen volt, mígnem 1989-ben, Esztergomból előkerült magának Iucundusnak, Talalnus fiának, a civitas Azaliorum princepsének sírköve is, akiről immár bizonyos, hogy az Azaliorumban, a törzs székhelyén, vagyis Solvában élt – így utólag sikerült azonosítani a várossal megegyező nevet viselő kislány sírkövének előkerülési helyét is.

Az apa sírkövének felső részén az egész család képe látható. A követ állító Asper nevű személy az itt állomásozó légió katonája volt a Flavius-korban (Kr. u. 69–96), az illír azaloknak pedig e fenti köveken kívül több feliratos emléke is ismert a környékről.

A Rómaikor.hu szócikke szerint a fénykor Hadrianus uralkodásának idejére esett, aki Kr. u. 121-ben megadta a római polgárjogot a város lakóinak.

A várhegyre épített castrum, amelynek csak részletei ismertek, a második században épült kőből, de a leletek alapján bizonyos, hogy már korábban is állt itt erődítmény.

Marcus Aurelius itt, a solvai táborban is dolgozott az Elmélkedéseken. Ahogy Szilágyi János György felhívja rá a figyelmet, a filozófus császár életének nagyobb részét katonai táborokban töltötte – sőt itt is halt meg, a dunai határok védelmében a mai Bécs környékén vagy (egy valószínűtlenebb hagyomány szerint) Mitrovicában, az antik Sirmiumban.

Noha a dunai limes városai uralkodásának idején virágozni látszottak, a bomlás már megkezdődött: a határokat folyamatosan nyomás alatt tartották a barbárok, akik Athénig és Aquileiáig törtek előre, a keleti részeken felkelések törtek ki, Rómában árvíz pusztított, ráadásul kitört a birodalomban a pestis.

Ezen a tájon, a Garam torkolatánál vívta egyik fontos csatáját a császár serege a germánokkal – Kr. u. 172-ben az úgynevezett „esőcsoda” segített győzelmet aratni felettük. (Az ütközetről sorozatunk következő részében lesz szó.) A virágzó Solvának ekkor vegyes lakossága volt – a szír–palesztin kereskedők mellett nagy számú zsidó közösség is élt itt, az ő tárgyaikat is megtalálták a leletek közt.

Más pannoniai városokhoz hasonlóan az 5. században Solva is elnéptelenedett.

A romokat a hunok és az avarok is használták, a következő fénykor pedig akkor következett el, amikor Géza fejedelem ide helyezte székhelyét.