Intercisa egykori lakóinak nyomában

Egykor körülbelül ezer katona szolgált az intercisai (a mai Dunaújváros elődje, Pentele falu területén) katonai táborban a jazigok támadásai ellen védve a birodalmat. A tábort, ugyanúgy, ahogy Aquincumban, polgárváros vette körül, ám Intercisa nem kapta meg a városi rangot, annak ellenére sem, hogy a leletanyag tükrében úgy tűnik, nem volt szegény település.

Az ide vezényelt katonák nagy része szír volt – rájuk azért volt szükség, mert a birodalomnak olyan harcmodorú egységet kellett bevetnie a jazigok ellen, akik hozzájuk hasonlóan jól bántak az íjjal és a nyíllal. A 167-es dunai háborúban, amely tizenhárom évig tartott, igencsak kitüntették magukat a szír Hemesa városból toborzottak. Természetesen nemcsak a katonák, de családtagjaik és a városban megtelepedett kereskedők is szírek voltak – akik közül nem egy a közeli Aquincumban is szerencsét próbált.

Ahogy Mócsy András írja a Romaikor.hu-n megjelent cikkében, a szírek közismert pompaszeretetének volt köszönhető, hogy a korabeli szegényesebb településekkel szemben Intercisa hypocaustumos, azaz légfűtéssel, padlófűtéssel rendelkező kőházakból álló településsé feljődött, és ugyanez a jólét mutatkozott meg a díszes síremlékeken is, amelyek között akad szarkofág, miközben az ekkori megszokott római temetkezési mód az égetés volt. A sírkövek közt van az „Intercisa szépe” néven emlegetett lelet, amelyet egy szőlőben találtak, és a 3. századból származik.

A 3. században megtalált „Intercisa szépe” nevű sírkőtöredék

Fotó: Wikipedia

Maga a katonai tábor tornyos erődítmény volt, amelyet a korábbi erődrendszerből Hadrianus alatt alakítottak át. Az első tábort az Öreghegyen még Domitianus építtette az 1. század végén: földsáncos, palánkkal ellátott vár volt fatornyos kapukkal, a területen belül két főúttal, amelyek metszéspontjában állt a principia, a parancsnoki épület.

Ebben nemcsak hivatal kapott helyet, de szentély is isten- és császárképmásokkal, illetve a kincstár. A principia mellett volt a prae­torium, a parancsnoki lakhely. A nyugati oldalon laktak a katonák, itt volt az istálló, míg a keleti oldalon fürdő (ennek maradványai 1973-ban kerültek elő), kórház és raktárak kaptak helyet.

Ez a tábor a fent említett, 167-ben kitört háborúban elpusztult, ám az új, megerősített tábort nem pontosan ugyanazon a helyen emelték, hanem húsz méterrel arrébb, és kissé át is alakították. Kialakítottak egy víztározót, valamint csarnokot építettek a via principalis fölé. A 4. században tovább erősítették a tábort, ám a század végére már visszavonták a helyőrséget, hamarosan pedig ezt a települést is feladták – érdekes, hogy Brodarics István, II. Lajos krónikása még említi a római tábor romjait, amelyet a törökök hordtak csak szét.

Említettük a hetvenes években feltárt fürdőt: egy, a kilencvenes években végzett kutatás során újabb, fürdőre utaló romok kerültek elő a tábortól északra, ahol medencéket, kádakat és padlófűtésromokat is találtak, köztük egy ép, terrazzóborítású kádat. Ez a fürdő valószínűleg a 2. században épült, de nem tudni, hogy a gyalogság vagy a polgári lakosság használta-e.

A polgári településen szintén a hetvenes években tárták fel egy lakóház maradványait. Kőépület volt, egy szobára és egy konyhára osztva, utóbbiban kapott helyet a kályha. A ház mellett elrejtett érmék is előkerültek.

Dunaújváros római múltját ma az Intercisa Múzeum mutatja be. A honlapján olvasható intézménytörténet felidézi, hogy az ötvenes évek városépítésének idején előkerült leletek miatt 1951 ta­va­szán meg­in­dult ása­tá­son az or­szág szin­te minden tájá­ról részt vet­tek a ku­ta­tók.

Az építkezők szorgalmazták, hogy a leletanyagot hely­ben állítsák ki, ezért született meg a „szo­ci­a­lis­ta vá­ros” mú­ze­u­ma, amely azonban csak 1970-ben fog­lal­ta el je­len­le­gi ott­ho­nát, az egy­ko­ri pártházat, és 1975-től vi­se­li In­ter­ci­sa, az óko­ri település­előd nevét. Az intézmény nemcsak a római kort, hanem a török kori, a kora újkori, sőt a 20. századi várostörténetet is bemutatja a római kor előtti leletanyaggal együtt.