Százötven év a grafika bűvöletében

Baán László, a Magyar Nemzeti Galéria–Szépművészeti Múzeum főigazgatója, valamint a kiállítás kurátorai, Bódi Kinga és Bodor Kata mutatták be tegnap a Szépművészeti Múzeumban megnyílt Leonardótól Miróig című kiállítást. Mint azt Baán László elmondta, a kényszerszünet után a Magyar Nemzeti Galéria a Vágyott szépség című preraffaelita tárlattal nyitott újra, ám a Szépművészeti Múzeum is készült valami különlegességgel: abból az alkalomból, hogy a magyar állam 1871-ben, százötven évvel ezelőtt vásárolta meg az Esterházy-gyűjteményt (amely egyben a későbbi múzeumi kollekció alapját is jelentette), a grafikai kollekció legszebb darabjait mutatják be a közönségnek.

A főigazgató felhívta a figyelmet arra, hogy a mára kétszázezer grafikát kitévő gyűjteményből azt az ötven lapot állították ki, amelyet a kurátorok a legfontosabbnak ítéltek. A kronologikus sorrendben látható művek közül a legkorábbi az 1300-as és 1400-as évek fordulóján készült, a legutolsók pedig kortárs művek, amelyek nemrég kerültek a múzeumba, például Georg Baselitz kortárs német képzőművész budapesti kiállítása után adományozott egy alkotás. "A kiállításon szereplő egyes munkák már húsz éve nem voltak kiállítva" – hangsúlyozta Baán, hozzátéve, hogy mivel a többségük papír alapú, igen sérülékenyek, ezért kerülnek ritkán kiállítótérbe.

A tárlat kurátorai, Bódi Kinga és Bodor Kata művészettörténészek arról beszéltek, a tárlat voltaképp a gyűjteménytörténetet feldolgozó kiadvány mellé készült. Előbb valósult meg a Papír/forma – Nyolc évszázad legszebb rajzai és sokszorosított grafikái a Szépművészeti Múzeum–Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményeiben című, ötszáznegyven művet tartalmazó kötet, és csak azután alkották meg a tárlat koncepcióját. Magán a köteten – amelynek szerkesztői a kurátorok – tizennégy művészettörténész dolgozott. A cél kettős volt: a legszebb darabok megismertetésén túl igyekeztek, hogy a tárlat bemutassa a grafikákon keresztül a művészettörténeti fejlődést a 15. századtól napjainkig.

A kiállítás legrégebbi darabjai az Esterházy-gyűjteményből származnak: a hercegi család 18. században létrehozott műgyűjteményének egyik kiemelkedő része volt a papírmunka-kollekció, amelyet az államnak való eladás pillanatában több mint háromezerötszáz rajz és ötvenegyezer ezer metszet alkotott. Az elmúlt százötven évben több vásárlás, valamint hazai és nemzetközi adomány is gyarapította a kollekciót, így a törzsgyűjtemény a többszörösére nőtt. A mostani jubileumra új szempontok szerint dolgozták fel az anyagot, ami hatalmas, lévén hogy a kollekcióban a sokszorosított művek mellett több tízezer egyedi rajz is szerepel.

A művek alkotói olyan művészek, mint Albrecht Dürer – tőle a híres, szimbolikai utalásokkal zsúfolt Melankólia szerepel a tárlaton –, Leonardo da Vinci, Raffaello, Rembradt, Francisco Goya, Henri de Toulouse-Lautrec, Pablo Picasso és Joan Miro. A szerkesztő-kurátorok igyekeztek rámutatni az évszázadokon átívelő grafikai kérdésekre: a chiaroscuro (a fény-árnyék ábrázolás, árnyalatosság) jelentette problémák, az autonóm tájábrázolás vagy a grafikai technikák határainak kitágulása megjelenik a kiállításon és a katalógusban egyaránt.

A tárlat az egyik legkorábbi munkával kezdődik, az ismeretlen cseh művész által az 1300-as és 1400-as évek fordulóján festett iniciálé a sedleci kolostornak készült. Ekkor még nem ismerték Európában a papírt, a pergamenre készült apró rajzok közül nem sok maradt meg – ez a darab egy kódex egy lapjáról származik. Nem sokkal később, az 1400-as években már hozzá lehetett jutni (ráadásul olcsóbban) a papírhoz, ami új lehetőségeket adott a művészeknek. E korszakból, főleg Itáliából már sok papír alapú munka ránk maradt.

A rajzművészet központja Firenze volt, s ehhez a városhoz köthető az első rézmetszet is: Maso Finiguerra ötvös munkája. Sajnos metszetei nem, ám rajzai megmaradtak – a tárlaton akttanulmánya tekinthető meg. Az első chiaroscuro metszetek a 16. században jelentek meg. Az újfajta módon készült képeken már tudták érzékeltetni az árnyalatokat, gazdag tónusátmeneteket elérve. Ugo da Carpi a velencei szenátustól, majd X. Leó pápától kapott kizárólagos jogot chiaroscuro fametszeteinek kiadására. A tárlaton látható Diogenésze Parmigianino után készült.

Az autonóm tájkép megjelenését egy Jan Brueghel-mukával mutatják be, de Raffaellótól és tanítványaitól is őriznek lapokat, természetesen ezek is megjelennek a kiállításon, és a kollekcióban szereplő híres Leonardo-rajz sem maradhatott ki. A munka a firenzei városháza tanácstermének csataképéhez készült. Utóbbiról csak egykorú beszámolók és előkészítő vázlatok maradtak meg, a múzeum három Leonardo-rajza közül kettő ehhez a műhöz kapcsolódik.

A veduta, a városkép a 18. századi Itáliában élte virágkorát. Francesco Guardi egy műve képviseli a műfajt, ám ha már Velence, érdemes megnézni Barabás Miklós gyönyörű kis akvarelljét is, a Velence alkonyatkor című munkát 1834-ből. Kiállították Zichy Mihálynak egy, az Arany János-balladákhoz készült lapját, míg a francia szekcióban Toulouse-Lautrec, Gauguin és egy szép kis Cézanne szerepel. A bécsi szcénát Schiéle képviseli. Igazi meglepetés Van Gogh csupasz fákról készített rajza: nem tanulmánynak, hanem önálló műnek szánta. A nyugtalanítóan szép rajz érdekessége, hogy a korai korszakból származik.

A hidegháborús időszakban – hívták fel a figyelmet a kurátorok – a külföldi vásárlások visszaszorultak, a nemzetközi anyag adományokból gyarapodott. E korszakot mutatják be Antoni Tápies, Kurt Schwitters, Vajda Lajos vagy Kondor Béla munkái.