Csütörtökön nyílik a Budapest Contemporary Kortárs Képzőművészeti Vásár a Bálnában
ĀKiemelik, hogy az eseményen többek között látható lesz Bak Imre Graffiti című alkotása
ĀKiemelik, hogy az eseményen többek között látható lesz Bak Imre Graffiti című alkotása
ĀA Zsikla Mónika kurátor által rendezett kiállítás 2024. január 7-ig látogatható
ĀNegyven év építészeti munkáit bemutató kiállítás nyílt a Pesti Vigadóban
ĀA mostani tárlat 38 külföldi, többségükben európai zsidó menekültet mutat be
ĀAz MNB Arts and Culture által gondozott gyűjtemény missziója a hazai közönség mellett külföldön is láthatóvá tenni az MNB kortárs gyűjteményének anyagát
ĀAz utcazenészek versenyére idén kilencven zenei formáció jelentkezett, amelyből az előzsűrizést követően negyvennyolc csapat indulhat a megmérettetésen
ĀBibliai történetek szimbolikus ábrázolásával hozzák közelebb a hit világát a festmények
ĀA művek között megtalálható olaj-vászon festmény, fotómontázs, konceptuális alkotás, fény-installáció
ĀFellép az ír kocsmazenét játszó Paddy & The Rats is
ĀSzurcsik János festőművész kapja a testület életműdíját
ĀA kollektív emlékezetből és a mai városlakók tapasztalataiból születtek az alkotások
ĀTűz alá került a kijevi Hanenko múzeum is, az épület előtt felrobbant lövedék az összes ablakot betörte
ĀIdén adták át első ízben a Schmidt Éva-díjat
ĀAz Alkonyati táj 12 millió forintos kikiáltási árról indul
ĀMegjegyezte, az Európa kulturális fővárosa kezdeményezés mindig többet jelentett, mint egyszerűen kulturális programok megrendezése
ĀAz akcióban több száz hazai képzőművész indította el egy-egy alkotását
ĀEgy képzőművész visszapillantása a szocialista kultúrpolitikától napjaink szabadságáig
ĀA bronzalkotásból folyamatosan szól a zene
ĀMárciusban hetven ingyenes programon találkozhatnak az érdeklődők az MMA ösztöndíjasaival
ĀTehetségét és munkáját Liszt Ferenc-, Bartók–Pásztory-díjjal és számos színházi kitüntetéssel ismerték el
ĀAz előadásokon éppúgy szó lesz a Giottónak tulajdonított Női fejről, az Assisiből származó falképtöredékről, Verrocchio Fájdalmas Krisztusáról, Donatello és Jacopo Sansovino szobrairól, mint Cezanne, Van Gogh, George Rouault vagy Lovas Ilona festményeiről
ĀHantaï Simon Etude – Blancs című műve 526,37 millió forintért kelt el
ĀA művész alkotásain kívül korabeli dokumentumokat is megismerhetnek a látogatók
ĀElőször lépte át az egymilliárd dollárt egy művészeti árverés bevétele
ĀSikeres bemutatkozás a több mint negyedszázados innsbrucki művészeti vásáron