Kultúra

Óbuda kétezer évvel ezelőtt

Velünk élő rómaiak. A múlt kövein járunk – A „magyar Pompei” első nyomait, egy ókori villa padlófűtésének darabjait egy sváb földműves fedezte fel 1778-ban

Amikor 1820-ban látogatásra invitálták az uralkodócsaládot az akkor már feltárás alatt álló Aquincumba, az egyik Habsburg így kiáltott fel: „Íme itt a magyar Pompeji és Herculaneum!” Noha Aquincumról mindenki tud, kevesen vannak azok, akik ismerik a mai főváros helyén a rómaiak korában létező városokat – ezért is igyekszünk a velünk élő római múltat bemutató sorozatunk első részében ezekről beszámolni.

Óbuda kétezer  évvel ezelőtt
A budai rommező a Habsburg-ház figyelmét is felkeltette a 19. században
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

A Dunántúlt az első század vége felé kebelezte be a római birodalom. Aquincumot valamikor a nyolcvanas években alapították, s a közigazgatási reform után a település a 4. század végéig Pannonia Inferior, azaz Alsó-Pannonia fővárosa volt. Aztán eltűntek a rómaiak nyomai.

Egészen 1778-ig, amikor egy sváb szőlősgazda rátalált egy villa padlófűtésének darabjaira. A feltárások lassan megkezdődtek, és jó sokáig eltartottak, az ásatás oroszlánrésze a második világháború éveire esett, így rohamtempóban valósult meg. Érdemes tudni, hogy a rómaiak nyoma nemcsak a ma Aquincumnak nevezett szűk területre, a polgárvárosra korlátozódik.

Az óbudai légiós tábor (a mai Flórián tér környékén) és a katonaváros mellett az egész budai oldalon, sőt a pesti belváros egy részén is megtalálhatók a római múlt emlékei. Őrtoronyról, katonai védelmi objektumról tudni egyebek közt délen Nagytétényben, északon a mai Szentendrén és Békásmegyer-Budakalász határán is (utóbbiról csak valószínűsítik, hogy őrtorony volt, s előbb Árpád-kori templom, majd a huszadik században villa épült a romokra, ma már a villa is rom).

Említettük, hogy csak Óbuda területén egy légióstáborról, egy katonavárosról és egy polgárvárosról van szó, a városi jogot Hadrianus adta meg, aki municipiummá tette a települést.

A nem túl esztétikus felüljáró árnyékában gazdag leletanyag bújik meg
A nem túl esztétikus felüljáró árnyékában gazdag leletanyag bújik meg
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

A folyamatos barbár támadások nyomán az ötödik századra elhagyták a várost a lakók. A castrum területe csak az Árpád-korban népesült be újra, míg az úgynevezett Contra-Aquincumban Pest városmagja épült fel.

Maga a feltárástörténet, ahogy említettük, 1778-tól kezdődik, amikor az a bizonyos sváb földműves megtalálta az első nyomokat. Szinte azonnal sikerült azonosítania Schönvisner István egyetemi tanárnak, nagyváradi kanonoknak Aquincumot, nemsokára pedig Contra-Aquincumban is megtalálták a falmaradványokat. A 19. századra a rommező felkeltette az uralkodóház figyelmét is, a legenda szerint ekkor hangzott el az a királyi családnak tulajdonított mondat, hogy „Íme itt a magyar Pompeji és Herculaneum!”

Nemsokára feltárták, és újra be is temették a nagy közfürdő romjait, ám 1867-ben Rómer Flóris régésznek, papnak köszönhetően már bemutatták a Párizsi Világkiállításon a leletek egy részét, 1878-ban pedig  Budapest Főváros tanácsa határozatot hozott az Óbudán még felszínen látható romok védelmében, idézi fel a kronológiát az Aquincumi Múzeum honlapján található összefoglaló.

A feltárások végül a 19. század végén kezdődtek el, 1894. május 10-én megnyílt a kiállítóépület, ám a munkálatok folytatódtak, s még a második világháború alatt is tartottak. A bombázásban megsérült a múzeumépület, a pesti Károlyi-palotában tárolt leletanyag egy része pedig megsemmisült. Csak 1948-ban nyílhatott meg az  állandó kiállítás, a Hajógyári-szigeten, a helytartói palota területén pedig az ötvenes években kezdődtek a feltárások. A hatvanas években megnyílt a fürdőmúzeum a Flórián téren és a Hercules Villa a Meggyfa utcában – előbbit mégis évekre bezárták a Kádár-kori bővítés után, és csak az ezredforduló előtt nyílt újra.

A bővített Aquincumi Múzeumot kétezer után adták át, és azóta folyamatosan fejlesztik a területet, részben uniós támogatásból.

Mint ahogy Láng Orsolya régész, a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) főigazgató-helyettese, a BTM Aquincumi Múzeumának igazgatója az Óbudai Anzikszban megjelent cikkében arra felhívja a figyel­met, annak ellenére, hogy a területet immár százhúsz éve kutatják, még mindig vannak váratlan eredmények.

Az utóbbi tíz évben a régészeknek nemcsak az eddiginél mélyebb rétegeket sikerült megvizsgálniuk, de a korábbi leletanyagot is átvizsgálták modern módszerekkel, aminek köszönhetően újra kell rajzolnunk
a polgárvárosról alkotott képünket.

A település a fontos kereskedelmi utak közelsége miatt és a légiótábor szomszédsága okán jött létre éppen itt, s a veteránokon kívül kelta őslakosok, kereskedők és iparosok is megtelepedtek benne. Arról, hogy életmódjuk már romanizált volt, az itt talált amfórák, üvegedények és terra sigillata edények is tanúskodnak.

Talán hihetetlennek tűnik, de az első században már megvolt a Szentendrei út „őse”, az észak-déli főútvonal, megvolt a vízvezeték – darabjai láthatók ma is –, elkészült a csatornahálózat és az utcahálózat – amint a régész kiemeli, a csatornahálózat a mai napig működik, esős időben jó hasznát veszik. Mára azonosították a városfalat is.

Ekkor épülhetett az aquincumi amfiteátrum is – ami nem azonos a Nagyszombat utcai amfiteátrummal –, ez 6–7 ezer nézőt fogadott be.

Megvan a közfürdő és a forum is, valamint a közepén a capitoliumi triász, Jupiter, Juno és Minerva temploma. A régészek azonosították a mesteremberek „hosszúházait” is. A város virágkora a 3. századra tehető.

Nagyjából a hitéletet is rekonst­ruálni lehet: a római hitvilág istenein kívül éltek a városban Mithrász-hívek is, erre utal az egyik polgármester által emelt templom, de a területen áll még egy mithraeum.

Ókori titkokat rejt a Flórián tér

A Flórián tér, amely Budapest egyik legelhibázottabb és legrondább felüljáró-rendszere miatt nem túl népszerű, az egyik legfontosabb római kori bemutatóhely: a rossz hangulatú betonaluljáróban kapott ugyanis helyet a Fürdőmúzeum. Az itteni fürdőt a katonaság használta, a lakosságnak külön komplexum állt rendelkezésére a polgárvárosban.


A rómaiak fürdői (thermae) nem kizárólag medencékből és öltözőkből álltak, hanem egész welness-együttest foglaltak magukban, így az apodyteriumon, az  öltözőn kívül volt bennük tepidarium, azaz előkészítő terem, langyos vizű medencével, egy forró, száraz levegőjű terem, egy hidegvizes medencével ellátott terem, a nagy fürdőkben  úszómedence, laconicum, azaz izzasztókamra, a mai szauna őse, gőzfürdő, masszázsszoba és tornaterem vagy tornaudvar, az úgynevezett palaistra (ennek fala mellett haladunk, ha átsétálunk az aluljárón). A fűtést üreges padlótéglákkal oldották meg.

A rómaiak nemcsak fürdeni jártak ide, de államügyeket intézni, pletykálni, és lobbizni is, a fürdők bejárata mellett pedig, akárcsak ma, ott voltak a büfék.

Kapcsolódó írásaink