Kultúra

Szilveszteri gálaműsor a köztévében Miklósa Erikával és Dolhai Attilával

A kaposvári Csiky Gergely Színház előadása

Ma 22 órától a kaposvári Csiky Gergely Színházból közvetít szilveszteri gálaműsort a Duna Televízió.

Szilveszteri gálaműsor a köztévében Miklósa Erikával és Dolhai Attilával
Miklósa Erika
Fotó: MH

A természetesen nézők nélkül felvett előadásról a teátrum közleménye szerint Fülöp Péter igazgató elmondta: megtiszteltetés a színház számára, hogy a közmédia rájuk bízta a műsor megrendezését. Mint írják, egészen egyedi, összművészeti gálát láthat majd a közönség. A klasszikus opera- és operettrészletek mellett könnyűzenei produkciók, cirkuszművészeti és táncos számok, musicaldalok, illetve népzenei alapokra épülő darabok is helyet kapnak az esten, ahol a kaposvári Csiky Gergely Színház kitűnő művészei és hazánk legnagyobb sztárjai lépnek színpadra. Mások mellett Miklósa Erika, Molnár Levente, Szulák Andrea, Dolhai Attila, Kocsis Dénes, Oszvald Marika és Laki Péter tolmácsolásában felcsendülnek majd a Traviata, a Bánk bán, a Csárdáskirálynő, a Marica grófnő, a Lili bárónő, A víg özvegy, A bajadér, az István, a király, a Van, aki forrón szereti, a Hegedűs a háztetőn, a Tüskevár és a Tanulmány a nőkről közkedvelt dallamai is.

Kapcsolódó írásaink