A magyar dráma napját ünnepeljük
ĀMagyar szerzők műveivel, rendhagyó programokkal ünnepelnek a színházak országszerte és a határon túl is
ĀMagyar szerzők műveivel, rendhagyó programokkal ünnepelnek a színházak országszerte és a határon túl is
ĀA fesztiválon bemutatják a Szabó Magda-életműsorozatban Kiálts, város! címmel idén megjelent drámakötetet
ĀNem érti Kern András, hogy miért lett ügy a finoman szólva bizarr, az érintett kerület polgármestere szerint egyszerűen tahó parkolási szokásából
ĀA történet a szabadság/szerelem mellett megmutatja a Petőfi lelkében zajló dilemmát is
ĀA Pretty woman című non-replica előadás próbái már tavasszal elkezdődtek
ĀBalázsovits Edit Jászai Mari-díjas színész édesapjától búcsúzva hangsúlyozta: amerre csak járt, nyomot hagyott maga után
ĀDélelőtt Hámori Gabriella várja a mozogni vágyókat
ĀA fesztiválra magyarországi és határon túli magyar színházak pályázhattak
ĀA megújulás az örökséget megtartva és megbecsülve lehetséges
ĀA sétatéri színház produkciói mellett Szilágyi Enikő vendégelőadását is megtekintheti a közönség
ĀIdén 25. alkalommal rendezik meg a programot
ĀA musical a csaknem kétezer éves történetfolyam legizgalmasabb arab, perzsa, indiai és kínai elemeiből építkezik
ĀA zene és a művészetek szerelmeseként is emlegetik a rettegett császárt
ĀA Zsámbéki Nyári Színház az évek során egyre szorosabbra fűzte kapcsolatát a határon túli színházakkal
ĀA császári teátrum létezéséről eddig csak antik szövegekből lehetett tudni
ĀA színész hétfőn kapja meg a negyedik kemoterápiás infúziót. Optimista
ĀA nyári előadásokat az idén rendhagyó módon nem szabadtéren tűzik műsorra
ĀAz idei színházi fesztiválon egy nyolcnapos kritikusi mesterkurzuson is részt vehetnek az érdeklődők
ĀA színházi produkciók között Hegedűs D. Géza és ifj. Vidnyánszky Attila osztálya a Liliomot és a Merlint játssza
ĀAz idei Ajándékkoncerten a Szegedi Szimfonikus Zenekar által előadott műveket a tánc tematikája kapcsolja össze
ĀTajvan Európában – Kulturális Zarándokút címmel szerveznek programokat Budapesten
ĀSzikora János jelezte, hogy a vidám és a drámai művek aránya a vidám darabok felé billen
ĀA rendező szerint az Elektra önreflexióra késztet, azt mutatja be, hogyan próbál szabadulni az ember a múlt hatása alól, és min megy keresztül eközben
ĀA fesztivál immár a harmadik rendezvénysorozat, amelyet a teátrum a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia keretében rendez
ĀA fesztivál belépői közül már 42 ezer gazdára talált, és több produkció is telt házas
ĀAz idei fesztivál csúcspontjának ígérkezik a walesi sztárénekes, Bonnie Tyler koncertje július 29-én
ĀOktóber közepéig még tartanak a Színházi Olimpia eseményei, szeptembertől azonban megkezdődik a Nemzeti következő színházi szezonja
ĀSeres Tamás rendezésében izgalmas szereposztással folytatódik a #kedvesZsámbék! felolvasószínházi sorozat
ĀMinden idők legsikeresebb hazai rockoperáját Szörényi Levente és Bródy János írta, és 1983-ban a Királydombon mutatták be