Kultúra

Elmosódó határ a vészhelyzetek formái között

Frank O’Hara magyarul – A modern nagyvárostól a latin ihletésű évszakversig – Paradigmaváltás a költészetben

Frank O’Hara a huszadik századi amerikai líra ígéretes alkotója volt. Az 1926-ban született szerző ahhoz a generációhoz tartozott, amely a negyvenes–ötvenes években az egyetemi klubokból indulva vitt véghez paradigmaváltást az amerikai költészetben. Noha korán, mind­össze negyvenévesen elhunyt egy balesetben, életműve maradandónak látszik, annak ellenére is, hogy halálakor a lapok inkább művészetkritikusként és kurátorként emlékeztek meg róla.

Elmosódó határ a vészhelyzetek  formái között
„Nem vágyom olyan zöldre, amit New York határain / belül meg ne lelnék” írja versében az amerikai költő
Fotó: Wikipédia

Most a Magvetőnél jelent meg a Töprengések a vészhelyzetben című kötete. Az eredetileg 1957-ben megjelent könyvben szereplő verseket Gerevich András és Krusovszky Dénes fordították. Utóbbi jegyzi a kötetet záró tanulmányt is, amelyben megállapítja: O’Hara kortársaihoz képest nem formabontó, hanem elsősorban improvizatív költő volt, akinél az ellenkultúra nem vált olyan céllá, mint például Ginsbergnél, ugyanakkor a formalizmust is idegenkedve figyelte, s részben ennek a sehova se tartozásnak köszönhető besorolhatatlansága is. (Na meg annak, hogy rövid életében számtalan szerepben kipróbálta magát az irodalmi és képzőművészeti szcénán.)

Noha a Töprengések vészhelyzetben minden szempontból koherens kötet, nem a költő, hanem James Schuyler és Kenneth Koch rakta össze. Szintén nem saját koncepció­ja szerint, hanem a beatmozgalom legendás alakja, Lawrence Ferlinghetti szerkesztésében jelent meg a második kötet, az 1964-es Lunch Poems is.

Az O’Hara-i költészet – állapíthatjuk meg több mint fél század múltán – egyszerre dísztelen, nyelvileg józan (és ez átjön magyarul is), ugyanakkor a váratlan képzettársítások miatt, legalábbis képileg néha barokkos, neorokokós felhangokkal telített – talán nem árt itt utalnunk a szerző vonzódására a képzőművészethez. Ez a kettősség pedig nem egy szövegben okoz izgalmas feszültséget.  

Ugyanilyen meglepő, ma is meghökkentő néhány címadás – a költő verset írt például „A válságban lévő filmiparhoz”, máskor egyenesen Brechttől veszi a címet (Koldusopera), vagy saját élményéből szerkeszt szokatlan, direkt iskolás címet, például itt: „Miután megnéztem Larry Rivers Washington átkel a Delaware-en című képét a Modern Művészeti Múzeumban”.

A címadó vers sajátos önvallomás, felfokozott, zaklatott nyelvezetű önértelmezési,önfelmutatási kísérlet, amely Krusovszky tolmácsolásában szólal meg magyarul. Egyszerre jelenik meg benne az „én” és New York, amelyhez annyira ragaszkodik, hogy azt írja: „Nem vágyom olyan zöldre, amit New York határain / belül meg ne lelnék – egy árva fűszál sem okoz örömet / hacsak nem tudom, hogy van a közelben metróállomás / vagy lemezbolt”. Nagyvárosi líra – mondhatnánk, de ebben a nagyvárosi költőben ott él egy keleti szemlélődő is, hiszen ugyanebben a versben egy halom, a fák alatt szétterülő levéllel, máshol hirtelen kipattanó orchideával azonosítja magát, miközben észrevétlenül sikerül elmosnia a határt a város mint vészhelyzet, a bezártság mint vészhelyzet és az ember önmagába zártsága mint vészhelyzet között. Külön költeményt szentelt James Deannek és Majakovszkijnak, amelyben mintha az orosz költő Nadrágba bújt felhőjére utalna vissza – ez egyébként az egyik legjobb vers a kötetben, mint ahogy szegény Majakovszkij is az egyik legjobb orosz költő volt, csak hát a Lenin-verset mifelénk nehezen felejtik el neki –, ez a mű zárja a karcsú kötetet.

De máshol is akad megjegyezni való. Például a latinokat idéző évszakpoéma: a Januári versben mintha egy modernizált Ovidius szólalna meg, ami legalábbis szokatlanul hat a korszak irodalmában.

Régi adósságot törlesztettek a fordítók és a kiadó a kötet megjelentetésével.

Töprengések a vészhelyzetben

Kapcsolódó írásaink

Kétszázhuszonöt éve született John Keats

ĀAz angol romantikus költészet kiemelkedő alakját az örök eszmények és a változó, mulandó világ közti ellentétek foglalkoztatták, utolsó művét azonban már nem fejezhette be