Képeslap Isztambul ismeretlen negyedéből

Autentikusan mutatta meg azokat a világokat, amelyekről az európai olvasó vagy nem tud, vagy legfeljebb felszínes tudása van, mint az egyszeri turistának, aki ha egy hetet tölt Isztambulban, azt hiszi, hogy „ismeri” a várost vagy a török kultúrát.

A legújabb könyv, amely a talányos 10 perc 38 másodperc (10 Mi­nutes 38 Seconds In This Strange World) címmel jelent meg magyarul az Európa Kiadónál, Csáki-Sipos Kata és Nagy Marietta fordításában, az isztambuli prostitúció világába vezet – mindezt pedig bölcsen, emberségesen és együttérzéssel teszi. Nem véletlenül került fel tavaly a Booker-díj szűkített listájára, az év hat legjobb kötete közé.

A címben is említett kicsit több mint tíz perc egy prostituált haláltusájának ideje, amely épp elég arra, hogy a nő – becenevén Tequila Leila – felelevenítse és elmesélje életét egészen a meggyilkolásáig. Zavarba ejtő, ahogy Shafak szinte az első oldalakon megteremt valamiféle intimitást, közös hangot Tequila Leila és az olvasó közt. A prostituált figurája a márquezi bölcs sorstársakat idézi. A gyerekkortól előömlő emlékhullámok közt formálódik előttünk a szerencsétlen, a saját rokona által megerőszakolt, megrontott gyereklány arca, aki a tradicionális török családban – amelynek két ura van,
a férfi és Allah – nem számíthat segítségre. Nagyjából egyetlen lehetősége van: a nagyvárosba, Isztambulba szökés, és innen – lévén sem pénze, sem rokona a városban – egyenes út vezet a prostitúcióig.

Shafak sohasem volt egydimenziós író: a szűkebb és tágabb társadalmi közeget, a hatvanas–hetvenes évek Isztambulját a maga összetettségében ábrázolja a háttérben. Mindehhez a jól bevett írói trükkhöz folyamodik – hasonlóval már több regényében élt –, a fő szálon kívül annyi újabb szálat fűz bele a regénybe, ahány barátja volt a nőnek, így egyre táguló, koncentrikus körökben járhatjuk végig a társadalom legalját a bordélyházaktól a felbukkanó énekesnő életének helyszíneiig, a féllegális lebujokig, az arab területről kalandvágyból a török nagyvárosba érkező jósnő vallás és babona által uralt világáig.

A kétarcú főmadám, a bordély említett arab jósnő–takarítónője, egy Németországból hazatérő török fiatal, aki kamaszkorában beesett a nyugati és a török kultúra közti résbe, ahonnan azóta sem tud kikászálódni, ezért mindenhol otthontalan, egy látszólag egyszerű török kispolgár és megannyi mellékszereplő népesíti be a könyvet, amely nem egy helyen emlékeztet Arundhati Roy A Felhőtlen Boldogság Minisztériuma című, 2018-as, hasonló környezetben játszódó regényére.

Hasonló a végkicsengése is: noha az indiai és a török társadalmat is megannyi vallási előírás, félreértelmezett és főleg a nők életére iszonyatos hatással bíró „szokás”, babona, korrupció, kegyetlenség és erőszak hatja át, a társadalom legalján élők, az érinthetetlenek és számkivetettek is vágynak a boldogságra, és valamilyen módon megpróbálják megélni azt. Néha teljesebben, tisztábban adják át magukat akár tízpercnyi örömnek is, mint azok, akiket soha nem aláztak meg. Egy biztos: jobban tudják, mennyit ér a szeretet.