David Szalay kapta az idei Booker-díjat
ĀA magyar-kanadai szerzőt már 2016-ban is jelölték a díjra Minden, ami férfi (All That Man Is) című regényéért
ĀA magyar-kanadai szerzőt már 2016-ban is jelölték a díjra Minden, ami férfi (All That Man Is) című regényéért
ĀDavid Szalay személyében magyar származású jelölt a listán
ĀAlice Munro érzékenyen ír a kisemberek életéről, legyen szó házasságról vagy anya–gyerek kapcsolatról
ĀA skóciai születésű, Amerikában élő Douglas Stuart vehette át idén a legrangosabb brit irodalmi elismerésnek számító díjat
ĀElif Shafak Booker-jelölt új regénye a társadalom számkivetettjeiről szól bölcsen, emberségesen és együttérzéssel
ĀA legrangosabb brit irodalmi elismerést a szabályok szerint nem lehetne megosztva odaítélni, de a zsűri közölte, hogy egyszerűen nem tudott dönteni a két szerző művei között
ĀA 79 éves kanadai Atwood korábbi regényei közül ötöt jelöltek Booker-díjra
ĀMargaret Atwood korábbi regényei közül ötöt jelöltek Booker-díjra, köztük 33 évvel ezelőtt A szolgálólány meséjét is