Külföld

Puccs készült a köztársasági elnök ellen

A bejelentés miatt Donald Tusk árulónak tartja Szymon Holowniát, a szejm elnökét

Szymon Hołownia, a lengyel Szejm elnöke meghökkentő kijelentést tett július 25-én a Polsat News műsorában, amikor azt állította, rá akarták venni, hogy akadályozza meg Karol Nawrocki megválasztott elnök beiktatását, a szavazatok számlálásakor elkövetett szabálytalanságokra hivatkozva.

Puccs készült a köztársasági elnök ellen
Szymon Holownia, a szejm elnökét árulónak tartja Donald Tusk
Fotó: AFP/NurPhoto/Foto Olimpik

A parlament elnöke megakadályozhatta volna az új elnök augusztus 6-i beiktatását, és ezzel átmenetileg ő vehette volna át az államfői feladatokat, írja a Mandiner.

Ez jól jött volna azoknak, akik nem örültek a PiS-jelölt győzelmének, ugyanis Hołownia a Lengyelország 2050 párt tagja, amely szervezet a 2023-as választásokra koalícióra lépett a Lengyel Néppárttal, és az általuk létrehozott Harmadik Út koalíció tagja a 2023 novemberében megalakult, Donald Tusk vezette kormánykoalíciónak.

A politikus úgy látja, hajthatatlanságával sikerült elkerülnie a lengyel állam szétesését.

Elmondta, még a házelnök sem nyilváníthatja csakúgy érvénytelennek az elnökválasztás eredményét, annak ugyanis vélelmezett érvényessége van, vagyis az eredményt az Országos Választási Bizottság (PKW) kihirdetésétől kezdve érvényesnek kell tekinteni, hacsak valaki nem állapítja meg annak érvénytelenségét.

Mivel érvénytelenséget nem állapítottak meg, ezért az elnököt be kell iktatni – vezette le érvelését a házelnök.

Hatalmas visszhangja lett a kijelentésnek

Hołownia kijelentése heves indulatokat váltott ki mindkét politikai oldalon. Donald Tusk, aki pont pár nappal korábban, a kormányátalakítás bejelentésekor közölte, véget vetnek minden belső ellentétnek a kormánykoalíción belül, úgy fogalmazott:

„A politikában nincs helye árulóknak, ostobáknak vagy fantáziátlan embereknek”.

Jarosław Kaczyński, a Jog és Igazságosság (PiS) elnöke július 29-i sajtótájékoztatóján arról beszélt, bár nagy változás Hołownia részéről, hogy „jelenleg az igazat mondja, ellenállt ennek a nyomásnak”, attól még továbbra is az ellenkező oldal képviselője, és ez nem is fog megváltozni.

A liberális Együtt képviselője pedig arról beszélt, hogy, bár Szymon Hołownia pártja a választások előtt alternatívát ígért a jelenlegi kétpólusú politikai rendszerrel szemben, most Donald Tusk kormányának tagjaként részese lett ő is ennek a leváltani kívánt rendszernek. És a helyzet csak romlani fog, mert a kétoldalú konfliktus folyamatosan élesedik.

Az államcsínyről kérdezik

Az ügy odáig fajult, hogy Szymon Hołowniát, hamarosan tanúként hallgatják ki az ügyészségen az államcsínnyel kapcsolatban. Piotr Antoni Skiba, a varsói kerületi ügyészség szóvivője közölte, az ügyészség felkészült egy „nagyon hosszú és mélyre ható” vizsgálatra a témában.

Kapcsolódó írásaink