A románok leleplezték Donald Tusk piszkos játszmáját
ĀAljas trükköt vet be a lengyel miniszterelnök Ukrajna ellen: Magyarországot használja csalinak
ĀAljas trükköt vet be a lengyel miniszterelnök Ukrajna ellen: Magyarországot használja csalinak
ĀAz ellenzék eltérően értelmezi Brüsszel bejelentését
ĀTulajdonképpen az ukrajnai konfliktushoz való viszony különbözősége verte szét a V4-csoportot.
ĀNyugat-Európában az egyre erősödő nemzeti, az integritást védő erőkkel szemben a törvényesség látszatát keltve, valójában jogellenes, leszámolásszerű eljárásokat folytatnak, vagy ilyeneket terveznek
ĀPéldátlan politikai támadást indított a lengyel miniszterelnök
ĀHiába Lengyelország Közép-Európa legnagyobb országa, mégis kiszorulhat a térség politikai főáramlatából
ĀPeszkov szerint szerinte az Európai Unió több országán militarista hisztéria lett úrrá
Ā„Ha sikerül néhány emberrel elhitetni, hogy nem tehetetlen, az azt jelenti, hogy nyertél"
ĀAz elnök továbbra is Lengyelország legmegbízhatóbb politikusa
ĀA Polgári Koalíció hivatalos regisztrálása után a párt tisztújító választásokat tart
ĀKét gyanúsított házi készítésű gyújtószerkezet helyezett el egy csomagküldő cég székhelyén
ĀTerületi engedmények helyett egységes támogatást sürget Donald Tusk
ĀA parlament tavaly új előírásokat szavazott meg, ezek alapján visszaállítanák a 2017 előtti szabályokat
ĀA lengyel kormányfő figyelmeztetett a növekvő oroszbarát és Ukrajna-ellenes tendenciákra
ĀLehet, hogy ukrán hackerek orosz drónokat térítettek el provokációs céllal
ĀVarsó folyamatos kapcsolatot tart fenn szövetségeseivel és Mark Rutte NATO-főtitkárral
ĀA kritikusok szerint a 700 kilométernyi „Tusk-vonal” drága és hatástalan lesz
ĀUrsula von der Leyen saját birodalmat épített egy brüsszeli toronyban
ĀÚgy fogalmaztak: vegyék ezeket a figyelmeztetéseket a lehető legkomolyabban
Ā2024 novemberében a miniszterelnök azt állította, hogy „soha nem tett ilyen kijelentéseket”
ĀHatalmas botrány tört ki Lengyelországban egy gazdasági fórumon
ĀAz EU nyomás alá helyezte a csatlakozni kívánó országok delegációit: vagy aláírják dokumentumot, különben nem tárgyalnak tovább
ĀAz Európai Bizottság elnöke méltatta az illegális migráció elleni lengyel védvonalat
ĀA lengyel miniszterelnök perek sorával támad a „nagy kaliberű” konzervatívokra
ĀBrüsszel nyomul, Moszkva figyel: az EU látványosan beállt a választások előtt Moldova mögé