Külföld

Ezrek vonultak Bréma utcáira az AfD ellen tüntetni

A párt elleni tüntetéshullám már negyedik hete tart országszerte

Ezrek vonultak Bréma utcáira vasárnap a Németországban széles körben szélsőjobboldalinak tartott Alternatíva Németországnak (AfD) párt ellen demonstrálva.

Ezrek vonultak Bréma utcáira az AfD ellen tüntetni
Bréma: a jobboldali szélsőségesség és az AfD elleni tüntetésen több ezren vettek részt
Fotó: AFP/dpa Picture-Alliance/Focke Strangmann

A rendőrség 16 500-ra, míg a szervezők 25 ezernél is többre becsülték a résztvevők számát. A megmozdulást baloldali és antifasiszta csoportok szervezték, miután egy héttel korábban 45 ezren tüntettek Brémában.

Szombaton a berlini Reichstag épülete előtt hasonló megmozdulás volt a rendőrség szerint 150 ezer, a szervezők beszámolói szerint 300 ezer résztvevővel. Drezdában és Freiburgban 30-30 ezren, Augsburgban pedig 25 ezren vonultak az utcákra, de más német városokban is többezres demonstrációk voltak.

A párt elleni tüntetéshullám már negyedik hete tart országszerte.

A tiltakozásokat az váltotta ki, hogy januárban kiderült: az AfD két magas rangú képviselője részt vett egy olyan rendezvényen, amelyen egyebek között bevándorló hátterű német állampolgárok tömeges kitoloncolásának tervéről tanácskoztak. Az AfD tagadja, hogy a javaslat megvalósítása a párt elképzelései között szerepelne.

Az INSA közvéleménykutató-vállalat a Bild am Sonntag vasárnapi lap megbízásából elvégzett felmérése szerint a megkérdezettek 55 százaléka támogatja a tüntetéseket, 26 százalék ellenzi, 12 százalék pedig közömbös. A felmérésben a megkérdezetteknek azt a kérdést is feltették, hogy veszélyben látják-e a demokráciát Németországban. Mintegy 61 százalékuk válaszolt igennel, míg egyharmaduk egyáltalán nem látta veszélyben a német demokráciát.

Kapcsolódó írásaink

Töretlenül nő az AfD népszerűsége

ĀA Spiegel értetlenül áll az előtt, hogy a szélsőjobboldaliként megbélyegzett párt betiltását követelő tüntetések megerősítették, és nem gyengítették azt