Hollik István: Gyurcsányék lebuktatták Brüsszelt és saját magukat is
ĀA kommunikációs igazgató szerint az uniós pénzeket egyszerűen zsarolásra használják azért, hogy újra hatalomra kerülhessenek
ĀA kommunikációs igazgató szerint az uniós pénzeket egyszerűen zsarolásra használják azért, hogy újra hatalomra kerülhessenek
ĀÚgy látja, teljesen nyilvánvaló, hogy a tények és a jog már semmit nem számítanak a baloldali EP-képviselőknek
ĀA Fidesz–KDNP ezzel szemben megbecsüli az időseket, megőrzi a nyugdíjak értékét
ĀA hatóság tájékoztatása szerint a tiltakozók többsége békés, azonban a közéjük vegyülő radikális csoportok konfliktusokat okoznak
ĀAz önkormányzati választáson az ellenzéknek akkor van esélye, ha a vásárhelyi vagy a jászberényi modellt követi
ĀKormányzásuk alatt a tönk szélére juttatták a magyar vállalkozókat
ĀA párt országos politikai tanácsa erről Sinaián hozott egyhangú döntést
ĀEgy fenntartható, biztonságot nyújtó, a vidéki sajátosságokat is magába foglaló koncepció fontos a nyugdíjasok számára
ĀA bejegyzésben úgy fogalmaztak, „hiába kértük, hogy ne tegye, a főpolgármester ismét a gyurcsányi receptet követte”
ĀA dollárbaloldal szponzorai között ott szerepelnek az európai uniós intézmények, mondta a fideszes politikus
ĀRobert Ficót múlt hét hétfőn bízta meg a kormányalakítási tárgyalások megkezdésével Zuzana Caputová államfő
ĀArra várnak választ a főpolgármestertől, hogy miért oszt ki tízmilliós jutalmakat, miközben „éjjel-nappal panaszkodik”
ĀVéleménye szerint a medvepopuláció kezelésének középpontjában a faj fenntartása mellett „az emberi élet és tulajdon védelme” kell álljon
ĀA főpolgármester éveken át kampányolt azzal, hogy nem emeli meg a tömegközlekedés jegyárait
ĀKiskorúak nem vehetnek ilyen terméket, ha elfogadják a javaslatot
Ā„Németország az európai gazdaságok beteg embere” – szögezte le
ĀKarácsonyék az ország történetének legnagyobb kampányfinanszírozási botrányát akarják szőnyeg alá söpörni
ĀKiemelte, hogy le kell vonni a negyedik kétharmad tanulságait
ĀEnnek a lépésnek nem lesznek gyakorlati következményei a kneszet, az izraeli parlament téli ülésszakának kezdetéig
ĀKiemelte: Brüsszel a dollárbaloldal segítségével olyan álcivil szervezeteket pénzel, amelyek a nemzeti kormányok megdöntésében érdekeltek
ĀHuszonnégy párt és mozgalom, valamint egy koalíció indul
ĀAláhúzta, hogy a szövetségi kormány már meg is tette az első lépéseket
ĀGyurcsány és a baloldal újra megtenné, és eltörölnék a rezsicsökkentett árakat is
ĀA PP-től magát jobbra pozicionáló VOX párt a voksok 11,1 százalékát szerezheti meg
ĀAz Úz-völgyében korábban illegálisan felállított betonkeresztek elbontását érvényes bírósági döntés rendelte el
ĀA párt elnöke szerint az, hogy a helyzet nem durvult el, kizárólag a magyar közösségi vezetőknek köszönhető
ĀA személyi változások a miniszterelnöki kabinetet is érintik
ĀBékét akarunk, ezért nem hagyjuk magunkat – hangoztatta a Fidesz kommunikációs igazgatója
ĀHangsúlyozták: a nyugdíjasok továbbra is számíthatnak a kormánypártokra
ĀRadu Roca, Szatmár megye prefektusa bejelentette, hogy kivizsgálják az esetet