Külföld

Megérkeztek az első holland F–16-os harci repülők

Az Európai F–16-os Kiképzőközpont hozzájárul a román pilóták képzési folyamatának felgyorsításához

Megérkezett a holland légierő öt F–16-os harci repülőgépe kedden Romániába, a holland, dán és román légierő, valamint az amerikai Lockheed Martin vállalat együttműködése révén megalapított Európai F–16-os Kiképzőközpontba – közölte a román védelmi minisztérium.

Megérkeztek az első holland F–16-os harci repülők
Az Európai F-16-os Kiképzőközpont hozzájárul a román pilóták képzési folyamatának felgyorsításához, a román hadsereg ugyanis 32 Norvégiából nemrég vásárolt F-16-os repülőgép fogadására készül
Fotó: Evrim Aydin / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

A holland F–16–sok a Bukarestet a Fekete-tengerrel összekötő közlekedési folyosó Duna-hídja mellett található fetesti-i 86-os légitámaszponton szálltak le, ahol a NATO, valamint az ukrán hadsereg F–16-osokon szolgáló pilótái számára alakítanak ki nemzetközi kiképzőközpontot.

A tárca közleménye szerint az Európai F–16-os Kiképzőközpont elősegíti a szövetséges erők együttműködését, hozzájárul a közös műveleti normák kialakításához és az Észak-atlanti Szövetség védelmi képességeinek erősítéséhez a fekete-tengeri és kelet-európai térség összetett kihívásaival szemben.

A megállapodás szerint a román védelmi minisztérium az Európai F-16-os Kiképzőközpont rendelkezésére bocsátja a 86-os légitámaszpontot, és a kiképző létesítményeket, míg a Holland Királyi Légierő F–16-os repülőgépeket, a Lockheed Martin pedig az oktatókat és a karbantartást biztosítja.

Az Európai F–16-os Kiképzőközpon hozzájárul a román pilóták képzési folyamatának felgyorsításához, a román hadsereg ugyanis 32, nemrég Norvégiából vásárolt F–16-os repülőgép fogadására készül.

„Az Európai F–16 Kiképzőközpont létrehozásával Románia elkötelezett amellett, hogy magas színvonalú képzési környezetet biztosítson, hozzáférést biztosítva a legkorszerűbb technikai erőforrásokhoz és szaktudáshoz, nemcsak a román pilóták, hanem a szövetséges és partner államok, köztük Ukrajna pilótái számára is” – zárult a román védelmi minisztérium közleménye.

Október elején a dán védelmi minisztérium közölte: Dánia, Hollandia és az Egyesült Államok vezetésével egy új nemzetközi koalíció alakul, amely segít Ukrajnának létrehozni az F–16-os vadászgépeken alapuló jövőbeli légierejét.

Kapcsolódó írásaink