Kiképzés a Bakonyban
ĀGyalogsági harcjárművekkel és harckocsikkal hajtottak végre közös gyakorlatozást
ĀGyalogsági harcjárművekkel és harckocsikkal hajtottak végre közös gyakorlatozást
ĀAkik behívót kapnak, lelkiismereti okokra hivatkozva továbbra is elutasíthatják a fegyverviselést
Ā„Ilyen rövid idő alatt ilyen sokan még nem csatlakoztak a Magyar Honvédséghez”
ĀA Kiképzés január 27-től lesz látható a TV2-n
ĀSzalay-Bobrovniczky Kristóf: A változás lehetővé teszi, hogy a fiatalok könnyebben tudjanak tervezni
ĀJohn Healey: Nagy-Britannia fokozza az Ukrajnának nyújtott támogatást
ĀCsaknem 409 millió eurót szánnak még a kiképzésre
ĀHárom helyszínen több mint kétszáz újonc, többségükben később szerződéses szolgálatot vállaló katona vonult be alapkiképzésre Tatán, Kecskeméten és Várpalotán
ĀA román parlament jóváhagyta a kezdeményezést
ĀKlaus Iohannis a parlament jóváhagyását kérte
ĀA pilóták délután négy óra és éjfél között hajtják végre repülési feladataikat
ĀA védelmi miniszterek tanácskozására érkezve Borrell elmondta az újságíróknak, hogy kollegáival egy kijevi kiképzőközpont megnyitásáról is tárgyalnak
ĀDrót László: A kiképzettek különböző katonai feladatok ellátására lesznek alkalmasak
ĀKijevben több gyűjtőpont is van a külföldi zsoldosok számára
ĀA kiképzésen részt vevő honvédek között hivatásos, szerződéses és tartalékos katonák is vannak
ĀMegalapozzák a két ország közötti kapcsolatok további fejlődését
ĀKaja Kallas észt miniszterelnök szerint azonban ez nem eszkaláció
ĀA legutóbbi adatok szerint a Bundeswehrben minden tizedik új katona kiskorú