Kábítószer-kereskedőkkel összejátszó vámtiszteket bocsátottak el Hollandiában
ĀA vámhivatali igazgató azt mondta: a kokainmaffia óriási nyomást gyakorol a hivatal alkalmazottaira
ĀA vámhivatali igazgató azt mondta: a kokainmaffia óriási nyomást gyakorol a hivatal alkalmazottaira
ĀA rendőrség tájékoztatása szerint az ultrák feloszlatása érdekében könnygázt vetettek be
ĀHollandia erős és virágzó nemzet, azonban továbbra is dolgozni kell az esélyegyenlőség elérése érdekében, a társadalmi-gazdasági biztonság fenntartásáért
ĀRepülőgép-alkatrészeket adott el Oroszországnak
ĀA férfi pénzjutalmat ajánlott fel Geert Wilders holland parlamenti képviselő megöléséért
ĀDélutánra minden tüntetőt elszállítottak az autópályáról
ĀCsaknem négy és fél kilogramm, mintegy 25 millió forint feketepiaci értékű kábítószergyanús anyagot foglaltak le
ĀIrakban és Szíriában emellett mintegy 25 holland kötődésű kiskorú is meghalt háborús erőszak, betegség vagy elégtelen orvosi ellátás miatt
ĀA holland statisztikai hivatal felmérése szerint a lányokat leggyakrabban bolti lopással gyanúsítják
ĀBruins Slot kulcsszerepet fog játszani Ukrajna támogatásában
ĀA tulipánosok néhányat még visszatartanak az ukrán pilóták kiképzése céljából
ĀA miniszter az interjúban reálisnak nevezte, hogy az F–16-osokat hat-nyolc hónapon belül átadják Ukrajnának
ĀA vb-sorozat az egy hónapos nyári szünet után folytatódik, és a nyitó tréningen a holland kedvenc lett az első
ĀA Holland Védelmi Minisztérium szerint egyelőre egyik sem áll azonnali rendelkezésre
ĀA kriptofonok feltörése döntő fontosságú lehet a bűnügyekben
ĀNem ritka, hogy orosz repülőgépek megközelítik, sőt megsértik egy európai ország légterét
ĀEzzel a válogatott feljutott a B csoportba
ĀA hivatalos bejelentés után a jelöléséről augusztus 22-ig kell szavaznia a két pártnak
ĀA kábítószert egy banánszállítmányba rejtették
ĀA hajó a tervek szerint 2024 végéig marad Velsen kikötőjében
ĀA hollandiai Eemshaven kikötőjébe vontatják a múlt szerdán kigyulladt, majd kiégett autószállító teherhajót
ĀA holland vízügyi hatóság közlése alapján a balesetért a japán tulajdonosnak kell vállalnia a felelősséget
ĀA minisztérium hangsúlyozta, hogy mindent elkövetnek a környezetszennyezés elkerülésére
ĀHárman megsebesültek, köztük az egyik elkövető, akit a rendőrök lőttek meg
ĀA parti őrség szóvivője szerint a tűz továbbterjedését megállították, de az oltás nehézségekbe ütközik
ĀAz ügyvéd szerint a felperesek nap mint nap tapasztalják az örökbefogadás során elkövetett csalás következményeit
ĀA hajón lévő egyik elektromos autó okozta a tüzet
ĀLetartóztatták az egyik legkeresetteb kiberbűnözőt Hollandiában
ĀHollandia 2019-ben korlátozásokat vezetett be az új fegyverexport-engedélyek kiadására