Külföld
A román kormány intézkedései ellen tüntettek közszolgálati tisztviselők Bukarestben
Az ország minden tájáról érkeztek szakszervezeti képviselők

Az ország minden tájáról Bukarestbe érkezett több mint ezer szakszervezeti képviselő egyebek mellett azt kifogásolta, hogy a kormány korlátozná a pótlékokra, étkezési és üdülési utalványokra jogosultak körét, megvonná a hétvégi munkáért járó túlórapénzt, a krónikus létszámhiány ellenére felszámolná a betöltetlen állami posztokat, összevonná a kisebb intézményeket.
A rendőrök szakszervezete a munkaügyi minisztérium előtt tüntetett, a 2017 óta hatályos bértörvény által előírt, rendre elnapolt béremelések folyósítását, a fegyveres testületek szolgálati nyugdíjának megőrzését, az étkezési és veszélyességi pótlékok emelését követelve. A rendőrök a jogállásukat szabályozó törvény módosítását és – az utóbbi időben elszaporodott erőszakos cselekményekre hivatkozva – a garázdaság miatt kiszabható büntetési tételek drasztikus szigorítását sürgették.
A bukaresti kormány megszorító intézkedései ellen más ágazatok – köztük a hiányzó adóbevételek hatékonyabb behajtására hivatott revizorok – is lázonganak, és további tüntetéseket helyeztek kilátásba.
A szociáldemokrata Marcel Ciolacu vezette szociálliberális koalíciós kormány hónapokig tartó egyeztetés után kedden tette közzé a deficitcsökkentő törvénytervezetét, amely az állami kiadások leszorításával valamint a bankok, nagyvállalatok és kisvállalkozók adóterheinek növelésével mérsékelné a költségvetési hiányt.
A bukaresti kormány 4,4 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal tervezte meg a 2023-as évi költségvetést, de az előirányzottnál jóval kisebb bevételek és nagyobb kiadások miatt – korrekció nélkül – a hiány év végéig ennek másfélszeresét is elérheti, ami miatt az Európai Bizottság felfüggesztheti a túlzottdeficit-eljárás alatt álló ország hozzáférését az uniós forrásokhoz.