A tömeges leépítések ellen tüntettek Romániában
ĀAz állami állások 40 százalékát számolnák fel a központi és helyi közigazgatásban
ĀAz állami állások 40 százalékát számolnák fel a központi és helyi közigazgatásban
ĀA taglétszám tízszázalékos reprezentativitási küszöb alá csökkent
ĀNAPI KOMMENTÁR. Azt mondja ez a nagyszerű Komjáthi Imre, az MSZP elnöke, hogy ő miniszter akar lenni. Méghozzá munkaügyi miniszter
ĀA munkabeszüntetés Franciaország két fő repülőtéri csomópontját is érinti
ĀA szerdai sztrájk nem okozott jelentős fennakadást a termelésben
ĀA közös dokumentum szerzői a németországi társasági adóterhek legfeljebb 25 százalékra csökkentését fogalmazták meg elérendő célként
ĀAz építési és közlekedési miniszter kedden a Facebook-oldalán tette ezt közzé, hozzátéve, hogy a buszos szakszervezetekkel folytatódnak a bértárgyalások
ĀAz ország minden tájáról érkeztek szakszervezeti képviselők
ĀNicolae Ciuca miniszterelnök megerősítette, hogy a kormány megegyezett a szakszervezetekkel
ĀKéső délutánig nem történt nagyobb rendbontás
ĀA rendszerváltás után a ma is regnáló szakszervezetek többsége felélte a SZOT-vagyont, és elkötelezett szövetségese maradt az MSZP–SZDSZ-es országrontóknak
ĀOlyan szervezeteket és vállalatokat kell létrehozni, amelyek integrálják a versenyképességet, a munkahelyek megőrzését, védelmét, hosszú távú fenntarthatóságát és erős kötődést a helyi közösségekhez
ĀCzomba Sándor kifejtette, mindez a minimálbér esetében tizenhat, a szakmunkás bérminimumnál tizennégy százalékos emelést jelent
ĀMegvalósítási tanulmányok igazolhatják egy új szakszervezeti törvény kialakítását. Primátust kell adni a munkahelyi demokráciának és a helyben történő döntések elsőbbségének
ĀJelentősen kibővülne az intézmény szolgáltatása
ĀSzinte elérhetetlenné vált a Schiphol Repülőtér
ĀA két szakszervezet és a minisztérium azt vállalta, hogy az egészségügy jobbításáért próbálnak mindent megtenni
ĀPalkovics Imre: Abszolút hasznosnak találjuk a gazdaságvédelmi lépéseket, jók a bértámogatási programok is
ĀTöbb mint 14 ezer munkavállaló részesülhet legalább 10 százalékos bérfejlesztésben
ĀFellélegezhetnek a válság sújtotta ágazatok