Külföld
Kórházban van Ferenc pápa
Állítólag kivizsgáláson vesz részt

Ferenc pápa a Kossuth téren, 2023. április 30.
Fotó: MH/Purger Tamás
Azt sem lehet tudni, meddig fogják bent tartani, vagy esetleg a vizsgálat után rögtön hazaengedik, azt viszont megerősítették, hogy a 86 éves pápa kedden 10 óra 40 perc körül érkezett meg a római Gemelli kórházba – írta az ANSA.
Mint ismert a Szentatya március végén kórházba került, amelyet követően minden programját lemondták. Nem sokkal később, áprilisban már azonban három napra hazánkba látogatott, s a budapesti Kossuth téren több tízezer hívő előtt tartott szentmisét.