Külföld
Ferenc pápa ősszel Mongóliába utazik

Ferenc pápa a tervek szerint idén négy alkalommal tesz hivatalos külföldi látogatást. Ezek közül az egyik a magyarországi apostoli látogatása volt még április végén. A katolikus vezető akkor három napot volt hazánkban.
A lap közölte, hogy a pápa következő útja ősszel Mongóliába vezeti valamikor augusztus 31. és szeptember 31. között. Mongóliában mindössze 3,3 millióan élnek, akik közül a többség, azaz 60 százalék tartja magát valamely vallás iránt elkötelezettnek. Eszerint az ott élő emberek elsöprő többsége, 87,1 százaléka buddhistaként, 5,4 százaléka muszlimként, 4,2 százaléka sámánistaként azonosítja magát.
A keresztények mindösszesen 2,2 százalékát teszik ki a nemzetnek. Az országban rendkívül kevés, mindössze 1300 keresztény él, ám számok ide vagy oda: Mongólia stratégiai jelentőségű a római katolikus egyház szemében, mivel földrajzi elhelyezkedését tekintve közel van Kínához.
A Vatikán szombaton rövid közleményében azt írta, Ferenc pápa az ország elnökének és a katolikus vezetőknek a meghívását elfogadva látogat majd el Mongóliába. A részleteket a következő hetekben hozzák nyilvánosságra – írta Matteo Bruni, a vatikáni szóvivő.
A lap emlékeztet, tavaly augusztusban Ferenc pápa az olasz származású Giorgio Marengo érseket nevezte ki Mongólia első bíborosának, akit egyúttal a katolikus egyház adminisztrátoraként is számontartanak. Marengo májusban Rómában járt, és találkozott a pápával, hogy megvitassák az utazást részleteit. Ferenc az idei évben először a februári afrikai útjáról visszatérő pápai repülőgép fedélzetén újságírók gyűrűjében lengette be, hogy szeretne elmenni Mongóliába.
Noha Mongólia az ott élő katolikusokat tekintve sok más országhoz képest apró ország, ám a vallásvédelem szempontjából kulcsszereppel bír: hosszú az államhatára és szoros kapcsolatokat ápol a kommunista Kínával, ahol a Vatikán igyekszik javítani a katolikusok helyzetén.
Az egykor Külső-Mongólia néven ismert Mongólia Kína része volt, majd 1921-ben kivívta függetlenségét. Belső-Mongólia továbbra is Kína része.