Belföld
Ferenc pápa: „Testvéri szeretettel kérlek benneteket, hogy mindig őrizzétek meg a békét és az egységet egymás között”
Biztosította a magyar egyházat imáiról, és azt kérte, hogy a hívek is imádkozzanak érte

A levélben, amelyet az MKPK sajtóosztálya juttatott el szerdán az MTI-hez, a katolikus egyházfő úgy fogalmaz: „visszatérve apostoli utamról, köszönetet szeretnék mondani mindazért a nagy szeretetért, amellyel fogadtatok Magyarországon, valamint, hogy minden erőfeszítést megtettetek annak érdekében, hogy ez az utazás lehetővé váljon”.
Ferenc pápa reményét fejezte ki, hogy a fáradságos munka kiegészülve a mindennapi lelkipásztori szolgálattal bőséges gyümölcsöt fog hozni.
Az egyházfő köszönetet mondott a papoknak, a szerzeteseknek és a szerzetesnőknek, valamint a világiaknak, akik „nagylelkűen és szorgalmasan felajánlották szolgálatukat ,és aktívan részt vettek az utazás előkészítésének fáradságos munkájában”.
Hozzátette, reméli, hogy ez hozzájárul ahhoz, hogy mindannyian növekedjenek a Jézus Krisztusba vetett hitben, az egyházhoz tartozásuk örömében és a missziós lelkületben.
Ferenc pápa biztosította a magyar egyházat imáiról, és azt kérte, hogy a hívek is imádkozzanak érte.
„Az Úr Jézus áldjon meg és a Szent Szűz, a Magyarok Nagyasszonya, oltalmazzon meg benneteket” – zárta sorait az egyházfő.
Ferenc pápa április 28. és 30. között tett apostoli látogatást Magyarországon.