Külföld
Telefonon egyeztetett az ukrajnai háborúról Ferenc pápa és a brazil elnök

Kínához hasonlóan Brazília is szeretne közvetíteni Ukrajna és Oroszország között.
A kormányközlemény szerint a baloldali brazil elnök megköszönte a katolikus egyházfőnek az amazonasi esőerdők védelméhez nyújtott támogatását.
A dokumentum szerint az államfő brazíliai látogatásra hívta meg Ferenc pápát. A brazil elnök és a pápa a tervek szerint legközelebb júniusban vagy júliusban találkozik a Vatikánban.
Ferenc pápa még 2013-ban utazott Brazíliába az Ifjúsági Világnapok alkalmából.
Március végén a pápa egy argentin televíziónak adott interjúban kijelentette, hogy igazságtalan volt, hogy Lulát korrupció miatt szabadságvesztésre ítélték. A volt és jelenlegi brazil elnök 2018-ban és 2019-ben másfél évet töltött börtönben. Röviddel kiszabadulása után, 2020-ban Luiz Inácio Lula da Silvát Ferenc pápa fogadta a Vatikánban.