Külföld

Szijjártó Péter Oslóban tárgyal a NATO-tagok külügyminisztereivel

Magyarország számára az a legfontosabb, hogy érvényben maradjon a korábbi döntés, miszerint a NATO nem részese az ukrajnai konfliktusnak, és ne jöhessen létre közvetlen összeütközés a szövetség és Oroszország között – szögezte le közösségi oldalán Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter Oslóban tárgyal a NATO-tagok külügyminisztereivel
A NATO brüsszeli központja
Fotó: AFP/Getty Images/EMMANUEL DUNAND

A külgazdasági és külügyminiszter ma Oslóba, Norvégiába utazott, mint írta, azért, mert júliusban NATO-csúcstalálkozó lesz Vilniusban, s most vitatják meg annak a témáit.

„Nekünk, a háború hatásaival drámai módon szembesülő országnak a legfontosabb szempontunk az, hogy érvényben maradjon a korábbi döntés, ami szerint a NATO nem részese az ukrajnai konfliktusnak, és ne jöhessen létre közvetlen összeütközés a NATO és Oroszország között” – így összegezte a magyar álláspontot, majd hozzátette:

„Emellett pedig itt lenne az ideje annak is, hogy a NATO komolyan vegye a délről érkező súlyos biztonsági kihívásokat, vagyis a növekvő terrorfenyegetést és a tömeges illegális migrációt.”

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink