Fegyvert online?
ĀA drámainak ígérkező vilniusi NATO-csúcs valóban drámai lett, drámai módon semmitmondó, látványtechnikai mutatvány
ĀA drámainak ígérkező vilniusi NATO-csúcs valóban drámai lett, drámai módon semmitmondó, látványtechnikai mutatvány
ĀA NATO álláspontja lényegében fedi a magyar álláspontot, jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf
ĀJun Szok Jol először a bucsai tömegmészárlás helyszínére, majd Irpinybe látogatott, ahol heves tüzérségi támadások sújtották a lakosságot
ĀVolodimir Zelenszkijről már sok mindent mondtak, jót és rosszat egyaránt, de még senki nem állította, hogy az ukrán elnök politikus alkat lenne. Mert hogy nem is az
ĀA kormányfő a kihelyezett kormányülés helyszínén nyilatkozott a közrádiónak
Ā„A nyugatiak azért ösztönzik harcra a szegény ukránokat, hogy így tölthessék meg az amerikai fegyvergyártók zsebét”
ĀA NATO-főtitkár szerint Ukrajna csatlakozni fog a NATO-hoz, amikor az ehhez szükséges feltételek teljesülnek
ĀHalálfejes magánrepülővel landolt a vilniusi NATO-csúcson
ĀOlaf Scholz német kancellár már a találkozó első napján jelezte, hogy a csoport hosszú távú garanciák előkészítésén dolgozik
ĀMiután az állam- és kormányfők végeztek, a külügyminisztereken volt a sor
ĀJens Stoltenberg NATO-főtitkár sajtótájékoztatóján közölte, hogy az észak-atlanti szövetség el fog tekinteni az egyébként szokásos csatlakozási akcióterv (MAP) alkalmazásától
ĀHangsúlyozta, hogy az Ukrajnától elvárt reformok részét képezi demokráciájának megerősítése
Ā„Folyamatban van egy tömeges, hangszerelt kiképzés, a finn kormány miniszterei pedig gordonkaszólót adnak elő Ukrajna megsegítése jeléül”
Ā„Nyilvánvalóan egy háborúban álló ország felvétele a NATO-ba fel sem merülhet”
ĀAz észak-atlanti szövetség enyhíti a formális feltételeket, közölte a főtitkár a NATO-csúcs előtt
ĀOrbán Viktor miniszterelnököt fogadta az államfő
ĀAz egyedüli megoldás a béke és az azonnali tűzszünet!, emelte ki a miniszterelnök
ĀA tájékoztatás szerint úgynevezett túlterheléses, hivatalos szervek weboldalainak megbénítását célzó DDoS-támadás érte Vilnius városvezetésének honlapjait, amelyek így elérhetetlenné váltak
ĀKanada és Lettország megállapodást írt alá a lettországi NATO-zászlóalj megerősítéséről
ĀDél-Korea és az amerikai hadsereg idén már több közös hadgyakorlatot rendezett a félszigetnél, júniusban pedig a dél-koreai Puszanba érkezett az Egyesült Államok egy nukleáris meghajtású tengeralattjárója is
ĀJoe Bident hétfőn fogadja Rishi Sunak brit miniszterelnök és III. Károly király is
ĀVilnius mintegy ezer kilométerre van a legnagyobb európai atomerőműtől
ĀBiden reméli, Törökország és Magyarország is támogatni fogja a svéd NATO-csatlakozást
ĀOlaf Scholzot meglepte a román kormányfő nyilvános kijelentése
ĀAz amerikai elnök hamarosan Európába látogat
ĀKuleba nem tartja Magyarországot Putyin szövetségesének, de úgy látja: Európa öngyilkossága lenne, ha nem veszik fel Ukrajnát a NATO-ba a háború után
ĀEgyelőre semmit nem tudni a csapat létszámáról