Brüsszelhez fordul a magyar kormány
ĀSzijjártó Péter szerint az ukrán lépések veszélyeztetik az energiabiztonságot
ĀSzijjártó Péter szerint az ukrán lépések veszélyeztetik az energiabiztonságot
ĀSzijjártó szerint az EB vezetői ismételten bizonyították alkalmatlanságukat
ĀSzijjártó Péter szerint az űrprogram elengedhetetlen része a magyar gazdaságnak
ĀSzijjártó Péter felajánjotta hazánkat az ukrajnai béketárgyalás helyszínének
ĀSzijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az utóbbi bő tíz évben az emberiség a veszélyek korában élt
ĀA tárcavezető hozzátette: három és fél éve érvelünk a tűzszünet és a béketárgyalások mellett
ĀSzijjártó Péter szerint a célkeresztben a patrióta kormányok állnak
ĀA külügyminiszter szerint az energiaszállítási útvonalak támadását azonnal be kell fejezni
ĀSzijjártó Péter az orosz miniszterelnök-helyettessel konzultált
ĀTájékoztatása szerint a megbeszélés során hivatali partnerével egyetértettek négy fontos kérdésben
ĀSzerdán az egész világ joggal figyelt Moszkvára
ĀKét mérkőzésen is pályára lépnek hazai klubcsapatok az UEFA Konferencia Liga selejtezőiben
ĀA külgazdasági és külügyminiszter szerint az Európai Bíróság döntése ellehetetleníti a migránsok hazaküldését
ĀA Bajnokok Ligája selejtezőjére több mint száz magyar vendégjegy kelt el
ĀA Bosznia-Hercegovinában élő szerbek döntését mindenkinek tiszteletben kell tartania
ĀSzijjártó Péter a futam előtt tárgyalt a német autógyár itt lévő képviselőivel
Ā„A jövőbeli Forma-1-es fejlesztések példájaként hivatkoznak a sorozat vezetői mindarra, ami itt történt a Hungaroringen"
ĀFontosnak nevezte a Magyarországról az Egyesült Államokba legtöbbet exportáló vállalatok véleményének bevonását ezekbe az intézkedésekbe
ĀSzijjártó Péter úgy vélekedett, hogy "Donald Trump megette reggelire Ursula von der Leyent"
Ā"Ebben a helyzetben kell megtalálni Magyarország számára a legjobbat"
ĀA külügyminiszter szerint a külföldi tőke kulcsfontosságú az ország fejlődésében
ĀKéptelennek mutatkozik a békeerőfeszítések támogatására
ĀAz UEFA Konferencia Liga selejtező mérkőzésére 150 vendégjegy talált gazdára
ĀKneissl szerint az EU inkább saját gazdaságát nehezíti a szankciókkal
ĀA külgazdasági miniszter szerint a modernizáció fontos lépés a járműipar jövője szempontjából