Merre tovább Törökország?

„Biztos, hogy nagyon szoros lesz a verseny, az sem kizárt, hogy egyetlen százalékon múlik majd Recep Tayyip Erdogan vagy az ellenzéki összefogás élén álló Kemal Kilicdaroglu győzelme. Muharrem Ince, a Szülőföld Párt vezetőjének visszalépése az utolsó pillanatban inkább az utóbbinak kedvez” – fejtette ki a Magyar Hírlap kérdésére Pénzváltó Nikolett.

A Migrációkutató Intézet kutatója hangsúlyozta, hogy a török társadalom politikai megosztottsága sokáig egyszerűen leírható volt, már csak azért is mert az „Erdogan-korszak” több mint húsz évének nagy részében két párt határozta meg a belpolitikát: a fokozatosan jobbra tolódó AKP és a világias CHP. Előbbi jellemzően a vallásos, konzervatív, anatóliai emberek, a „vidék” képviseletében lépett fel. Az utóbbinak pedig a tengerparti települések és a nagyvárosok nyugatias gondolkodású lakói közül kerültek ki a törzsszavazói. Harmadik pártként a nacionalista MHP jelent meg, illetve külön erőt képviseltek a kurd szavazók.

Ez, mint rámutatott, az elmúlt hat-nyolc évben megváltozott, az AKP-ból, a CHP-ból és az MHP-ból is váltak ki olyan frakciók, amelyek párttá szerveződtek, és új politikai mozgalmak is alakultak. Ennek egyik oka a kormánypárt már említett jobbratolódása és az elnöki jogkörök kiszélesítése, amivel a nacionalisták közül sem mindenki ért egyet. A baloldalon pedig a CHP sikertelensége, valamint a parlamenti bejutási küszöb leszállítása is ösztönözte az új szervezetek létrehozását.

Az AKP nagyjából a társadalom, a választók egyharmadát fedi le. Ez egy nagyon stabil közösség, melynek tagjai úgy érzik, hogy Erdogan előtt nem hallathatták igazán a hangjukat – derült ki az elemző szavaiból. Pénzváltó Nikolett emlékeztetett: nem szabad elfelejteni, hogy az atatürki köztársaság erősen szekuláris alapokra épült, az iszlám nem igazán jelenhetett meg a közéletben 2003-ig, viszont nagyon erős társadalomszervező erő volt, és ez most sincs másként. A kurdok egy része is konzervatív meggyőződésből támogatja Erdogant és az AKP-t – tette hozzá.

Szerinte a Kilicdaroglu mögött álló koalíció kicsit a magyar ellenzéki összefogásra emlékeztet, hiszen rendkívül eltérő világnézetű pártok álltak össze – tulajdonképpen az erdogani kurzus elutasítása az egyetlen igazán közös vonásuk. A győzelemre egyébként nagyobb az esélyük, mint arra, hogy a programjukat, az alkotmánymódosítást végrehajtsák, ahhoz nagyobb arányú győzelemre lenne szükség. 

Ahhoz képest, hogy 2002 óta ez talán a legkiélezettebb választás, a kampány meglehetősen nyugodt volt, Erdogan az eredményekre koncentrált, béreket emelt, és arról beszélt: minden adott ahhoz, hogy a következő száz év Törökország évszázada legyen. Tulajdonképpen a folytatáshoz kért felhatalmazást, és az erős, céltudatos vezető képét igyekezett sugározni magáról, míg az ellenzéket gyengének, összeszedetlennek állította be. Kilicdaroglu és támogatói a gazdasági válságra helyezték a hangsúlyt, és egy nyitottságot, a Nyugathoz való közeledést és a parlamentáris rendszer visszaállítását hirdető programmal álltak elő.

Pénzváltó Nikolett szerint még így, egy nappal a választás előtt is nehéz jósolni.

Az elnökválasztáson a jelöltek valamelyikének 50 százalék plusz egy szavazatra van szüksége a győzelemhez. Amíg Muharrem Ince játékban volt, akkor az tűnt valószínűbbnek, hogy második fordulót kell tartani, és most sem kizárt. De, hogy ez kinek kedvez? Ha az AKP nyer, illetve az övék lesz a legnagyobb frakció, az Erdogan oldalára billentheti a mérleg nyelvét. Viszont elnökként – rengeteg vitával és botránnyal kísérve – akkor is képes lehet vezetni az országot, ha nincs mögötte parlamenti többség.

Érdemes hozzátenni, az elnök bármikor feloszlathatja a törvényhozást, de 3/5-ös többséggel az is saját magát. Ha tehát nincs tiszta eredmény, Erdogan-AKP vagy Kilicdaroglu-ellenzéki győzelem, akkor konfliktusokkal teli évek várhatnak Törökországra, és majdnem biztosan előre hozott választások is.

Recep Tayyip Erdogan erősen zárta a kampányt. A hajrában szinte minden napra jutott egy projektmegnyitó, egy avatóünnepség, bemutatta a török fejlesztésű és gyártású Altay tankot, és Moszkvában a török és a szír külügyminiszter megállapodott a két ország kapcsolatának rendezésében.

„Mindezekkel az elnök azt demonstrálta a választóknak, hogy otthon és a nagypolitikában egyaránt ura a helyzetnek. Ez fontos, hiszen az egész kampánya erre épült, és a választók vevők az üzenetre: Kilicdaroglu korábban mért előnye lényegesen csökkent. De így is szoros lesz a verseny” – közölte a Magyar Hírlappal Tárik Meszár.

A Neumann János Egyetem Eurázsia Központjának kutatója kiemelte: a török választókat a gazdaság állapota és az infláció mellett olyan kérdések is foglalkoztatják, mint a szíriai helyzet vagy a Nyugathoz való viszony. Az ellenzéki koalíció inkább Európa felé húz, az uniós tagságra törekedne, míg Erdogannak regionális hatalmi ambíciói vannak. Ami a menekültkérdést illeti, e tekintetben az összefogás radikális álláspontot képvisel, egyszerűen kitessékelné az országból az ott élő 3,5 millió szírt, és sokat bírálták a kormányt amiatt, hogy ezt eddig nem tette meg. Az Ankara és Damaszkusz közötti viszony rendezésével ez viszont megoldódhat, ráadásul a döntés a Közel-Kelet stabilitása szempontjából is felbecsülhetetlen értékkel bír.

Tárik Meszár egyébként úgy véli, e tekintetben Erdogan győzelme fontos lenne, hiszen elindult egy rendezési és megbékélési folyamat a térség kulcsszereplői, Szaúd-Arábia, Irán és Törökország között, amit megakaszthat egy elnökváltás.

„Nyíltan sem a Közel-Keleten, sem másutt nem foglaltak állást a versengő felek között, de az unió és az Egyesült Államok szemében Kilicdaroglu és a mögötte álló pártok testesítik meg azt a progresszív baloldalt, amit kormányon szeretnének látni. A valóság azonban nem ilyen egyszerű, már csak azért sem, mert az ellenzék tényleg nagyon színes, eltérő gondolkodású csoportokból áll, pont emiatt erősen kérdéses az is, tudnának-e és ha igen, akkor meddig, hatékonyan kormányozni” – jegyezte meg a szakértő, hozzátéve: a nyugati terminológiák, mint az autokrácia, a demokrácia, a liberalizmus vagy a konzervativizmus nem húzhatók rá egy az egyben a keleti országokban zajló folyamatokra vagy a pártokra. Erről sokan hajlamosak megfeledkezni.

A török–magyar kapcsolatokban ugyanakkor, véli a kutató, valószínűleg nem hozna gyökeres változást Kilicdaroglu győzelme. „A gazdasági együttműködés nagyon jó, ezen az ellenzéknek sem áll érdekében változtatni, és ha az EU-ba igyekeznek, ahhoz kifejezetten jól jöhet Magyarország támogatása” – mutatott rá Tárik Meszár.