Benjámin Netanjahu: Izrael történelmi megállapodás küszöbén áll Szaúd-Arábiával
ĀMohammed bin Szalmán szaúdi trónörökös néhány napja szintén hangsúlyozta, a két fél napról napra közelebb kerül az egyezményhez
ĀMohammed bin Szalmán szaúdi trónörökös néhány napja szintén hangsúlyozta, a két fél napról napra közelebb kerül az egyezményhez
ĀIzrael és az Egyesült Államok illetékesei közösen dolgoznák ki a tervet, amely biztosítaná Szaúd-Arábia számára, hogy nyíltan megkezdje az urándúsítást
ĀAz utóbbi időben voltak a két ország lehetséges közeledésére utaló értesülések
ĀA trónörökös köszönetét fejezte ki az orosz félnek
ĀA világ második legnagyobb olajtermelője a másik nehézsúlyú olajnemzettel, Szaúd-Arábiával lépést tartva csökkenti az olajkitermelést és az exportot
ĀAmerika első számú közel-keleti szövetségesénél már a korrupciót sem lehet kritizálni
ĀIzrael nem ápol hivatalos kapcsolatokat Szaúd-Arábiával, de a két ország az elmúlt években közelebb került egymáshoz
ĀVan, ahol már lejárt az adótornyok és átjátszóállomások ideje
ĀA szaúdi határőrök géppisztolyokkal és aknavetőkkel támadtak fegyvertelen etiópokra
ĀSzaúd-Arábia tagadja a vádakat
ĀTeherán az utóbbi időben igyekezett mélyíteni régiós kapcsolatait Szaúd-Arábia mellett Irakkal, Kuvaittal, Katarral és az Egyesült Arab Emírségekkel
ĀAz apja meggyilkolása miatt kapta a súlyos büntetést
ĀA nyári átigazolási szezonban számos futballsztár szerződött a szaúdi bajnokság csapataihoz
ĀA diplomata egyben főkonzul is lesz Jeruzsálemben
ĀA két ország közötti kapcsolatok rendezése keretében június közepén Iránba látogatott Feiszal bin Farhán ál Szaúd szaúdi külügyminiszter
ĀAz érintett sportolóknak nyilatkozatban kell megerősíteniük, hogy nincs szerződéses vagy egyéb kapcsolatuk a fegyveres erőkkel
ĀRijád mind Oroszországgal, mind Ukrajnával jó kapcsolatokat tart fönn
ĀA találkozónak Szaúd-Arábia ad otthont – Rijád Kijevvel és Moszkvával is jó kapcsolatokat ápol – Oroszország nem képviselteti magát
ĀA hírt korábban a Wall Street Journal szellőztette meg
ĀA Liverpoool menedzsere, Klopp felszólította az UEFA-t és a FIFA-t, hogy avatkozzanak be
ĀA szaúdi diplomácia kezd olyan magatartást felvenni, mint amilyennel egykor az el nem kötelezett országok mozgalma próbálkozott
ĀIzrael 2020-ban, az úgynevezett Ábrahám-egyezmények keretében normalizálta kapcsolatait az Egyesült Arab Emírségekkel és Bahreinnel
ĀA diplomaták szerint az Egyesült Királyság, Dél-Afrika, Lengyelország és az EU azok között van, akik már elfogadták a meghívást
ĀA 33 éves középpályás arab csapatánál állítólag 700 ezer fontot keres majd hetente
ĀSzaúd-Arábia és Törökország kétoldalú megállapodásokat kötött
ĀEzzel hatvannyolcra nőtt az év eleje óta végrehajtott halálos ítéletek száma
ĀA kialakult tűzpárbaj a fegyveres halálával ért véget
ĀA szövetségi kapitánynak azonban még egyelőre él a szerződése
ĀA filmben mellesleg szerepel egy BLM-kitűző is, a „Védd a transzgyerekeket” zászló mellett
ĀAz április 15-én kirobbanó szudáni fegyveres konfliktus kezdete óta több tűzszüneti megállapodás is létrejött, de egyiket sem tartották be