A török rendőrség őrizetbe vette Isztambul egyik ellenzéki polgármesterét
ĀA korrupción kívül terrorista tevékenység segítésével is vádolnak némely politikusokat
ĀA korrupción kívül terrorista tevékenység segítésével is vádolnak némely politikusokat
ĀA török külügyminiszter szerint ez egy nehéz és drága háború
ĀFilmkritika Az amatőr című amerikai kémfilmről
ĀHatalmas port kavart a bebörtönzött isztambuli főpolgármester ügye
ĀA megbeszélés témái többek között az Oroszország és Ukrajna közötti háború megoldásának lehetőségei voltak
ĀAz ukrán elnök a Putyinnal folytatott tárgyalások lehetséges kimeneteléről beszélt
ĀAz amerikai elnök deklarálta, hogy addig nem lesz megegyezés, amíg nem találkozik Putyinnal
ĀAnkara határozottan kiáll az „igazságos és tartós béke felé vezető” ukrajnai tűzszünet mellett
ĀVeszélybe kerültek az európai tervek
ĀAz isztambuli kormányzói hivatal közleménye szerint 384 embert vettek őrizetbe
ĀA mai napon 6,2-es erősségű földrengés rázta meg a török fővárost
ĀA kiszabadult „foglyok” oknyomozó munkásságukról ismertek
ĀA küldöttek a nagykövetségek kapcsolatának normalizálásáról tárgyaltak
ĀEgyelőre nem tudni, milyen szinten zajlanak majd a tárgyalások
ĀA kormánypárt külkapcsolati vezetője szerint az utcai demonstrációkkal a stabil államokat kívülről megpróbálják működőképtelenné tenni
ĀAz igazságügyi miniszter elutasítja a vádakat Isztambul főpolgármesterének letartóztatásával kapcsolatban
ĀAz ellenzék szerint Imamoglut azért vették őrizetbe, mert veszélyt jelent Recep Tayyip Erdogan török elnökre
ĀA városvezető több tízezer híve tüntetett immár negyedik napja Törökország több városában az ellenzéki vezetőt támogatva
ĀRecep Tayyip Erdogan: Nincs vesztegetni való időnk értelmetlen vitákra
ĀJön az 1000. válogatott mérkőzés
ĀIsztambulban találkoztak a képviselők
ĀTöbb ember meghalt, és többtucatnyian kerültek kórházba
ĀA visszavágót a Puskás Arénában játssza a két csapat