„A liberalizmus egy olyan ideológia, amelynek mindkét lába szilárdan a levegőben gyökerezik”

– Van egy 19. századi mondás, a magyar jobbágyoktól származik, akik a földtulajdonhoz való joguk elismeréséért küzdöttek. Úgy szól: „Azé a föld, aki megműveli!”

– Igen.

– Hogy állnak a földreformmal Dél-Afrikában?

– A kormány megpróbálta módosítani az alkotmányt, amelynek 25. §-a kimondja, hogy a tulajdont védeni kell: jogod van a magántulajdonhoz, és a kormány alapos indok, valamint kártalanítás nélkül nem veheti el azt, ami a tiéd. Lényegében azt akarták elérni, hogy ne kelljen fizetniük az elkobzott földekért. Ez nem sikerült nekik, de tovább próbálkoznak. Az emberek többsége viszont – és nem csak a fehérek – masszívan ellenáll. A jelenlegi helyzet sem jó egyébként, ugyanis a tulajdon valós értékénél jóval alacsonyabb összegeket adnak a földekért. Szóval a kormány politikája komoly fenyegetést jelent a földtulajdonosokra nézve. S mindemellett a földrablásokkal is számolniuk kell. Ilyen esetek vannak: valaki, bűnözők, maffiózók besétálnak egy ember birtokára, elveszik tőle, majd úgy tesznek, mintha az mindig is az övék lett volna, és a sértett hiába hívja ki a rendőrséget – nem fognak kijönni.

– Ezek szerint a rend továbbra is csak álom, folytatódnak az úgynevezett farmgyilkosságok?

– Igen, ez az egyik oka annak, hogy itt vagyunk. Írtam egy könyvet 2018-ban Kill the Boer (Öld a búrt) címmel, amely Dél-Afrika négymillió emberéről szól. És nagyon örülök, hogy lefordították magyarra.

– Kijelenthető, hogy ezeknek a bűncselekményeknek van egy „faji” dimenziója is?

– Az a helyzet, hogy minden eset egyedi, mert minden támadónak megvan a maga motivációja. De ha a „nagy képet” nézzük, akkor igen. A farmgyilkosságok megítélése nagyon különböző. Sokan, főleg a baloldalon, egy az egyben tagadják a probléma létezését. Mások elismerik, hogy ez egy probléma, de azt mondják, „azok” a gazdák megérdemlik. Aztán vannak, akik szerint a probléma valós, de nincs benne faji elem.

Azt nem mondom, hogy minden egyes farmgyilkosság esetében közrejátszik a rasszizmus, mert ahhoz sajnos túl sok van, de a bűncselekmények egy részének hátterében bizonyosan a rasszizmus áll.

– Erre most sokan azt fogják mondani, hogy maga rasszista. Ön szerint hol húzódik a határ rasszizmus és egy etnikai csoport érdekeinek vagy egy életformának a védelme között?

– Hát igen. A rasszizmus, a fasizmus és többi hasonló jelző gyakori vád, különösen a Nyugaton, de Dél-Afrikában is. Otthon általában az „apartheid apologétáinak” hívnak minket. Mert ha nem értesz egyet a baloldali agendával, akkor az nyilván csak egyet jelenthet: vissza akarsz térni az apartheid rendszerhez.

– A CPAC is egy szélsőjobboldali találkozó – legalábbis a magyar sajtó egy része ebben a szellemben adott hírt róla.

– Persze, megpróbálják a középutas, mérsékelt embereket jobboldali rasszistáknak és szélsőségeseknek beállítani. A minap fel is hívott valaki azzal, hogy ez egy Ku-Klux-Klan-konferencia. Én meg azt feleltem neki, ha tényleg elhiszed, hogy a mainstream konzervatív mozgalom azonos KKK-val, életed legnagyobb rémületében lesz részed azon a napon, amikor valóban találkozol valakivel a klánból. Amit a baloldal művel e tekintetben, az tiszteletlenség az igazi nácik, fasiszták és rasszisták áldozataival szemben, mert azzal, hogy összemosnak minket velük, azt állítják, hogy Hitler ugyanolyan kifinomult vagy mérsékelt volt, mint mi. Ez borzasztó sértő a holokauszt áldozataira nézve.

– Korábban több cikket olvastam a holland sajtóban arról, hogy Dél-Afrikából elmenekült búrok ott szerettek volna letelepedni, de a hatóságok elutasították a kérelmüket. Olyan emberekről volt szó, akiknek megölték a családtagjait, rettegtek, és új életet akartak kezdeni. Viszont azt mondták nekik, hogy fehér ember nem lehet üldözött vagy rasszista bűncselekmények áldozata. Szóval a búrokat nem fogadták tárt kapukkal, ellentétben más afrikaiak vagy ázsiaiak millióival. Miféle megkülönböztetés ez?

– A különbség az ideológiából és a narratívából következik.

Sajnos egyébként tényleg sokan elhagyták az országot. Egy tanulmány szerint több mint félmillió fehér ember. Egy másik még magasabbra, egymillióra teszi a számukat. Úgy gondolom, hogy a többség minden nehézség ellenére maradni fog, mert annyira kötődünk a földhöz, az afrikai kontinenshez. Magyarországon számos búr család él, és szeretik az Önök országát, de hiányzik nekik Afrika. Ha a dolgok jobbra fordulnak – de a dolgok csak akkor javulhatnak, ha más politikai rendszer lesz –, akkor szerintem sok ember vissza fog térni.

– Mi a búr közösség megmaradásának kulcsa?

– Nos, a legfontosabb dolog, amivel úgy gondoljuk, hogy hozzá tudunk járulni a nemzetközi konzervatív vitához, az az, hogy az apartheid rendszerről beszélünk és arról, ami utána következett. Az apartheid nyilvánvalóan nem működött, és számos hibája volt, és egyetértettünk abban, hogy véget kellett vetni neki. Volt diszkrimináció, az emberek méltósága sérült stb. Ez az egyik része a történetnek, a másik, hogy az akkori kormány nagyon védte a közösséget. Tulajdonképpen túlságosan is védelmező volt abban az értelemben, hogy a mindenről gondoskodott, amire az embereknek szükségük volt. Így viszont függővé váltunk tőle.

Aztán 1994-ben jött a fordulat. És hirtelen a kormány, amely nagyon jóindulatú volt a búrokkal szemben, nagyon ellenségessé vált. A gondoskodó állam megszűnt, ami óriási sokkot okozott, és körülbelül 20 évbe telt, mire tényleg kikecmeregtünk ebből a másnaposságból.

Hogyan fogunk túlélni? Az egyetlen módja ennek az, hogy erős intézményekkel kell rendelkeznünk. Saját iskolákra van szükségünk. A közoktatási rendszer még mindig elég jó Dél-Afrikában, de kell, hogy legyenek saját egyetemeink és magánoktatásunk. Saját médiánknak kell lennie, saját kulturális szervezeteinknek, saját érdekképviseleti csoportjainknak, saját keresztény szakszervezetünknek, biztonsági társaságaink vannak. Mindezek most adottak. Van, nem is tudom hány, talán 30 ilyen közösségi intézményünk, amelyek jól működnek és jól irányítottak, és amelyeket kizárólag a közösség finanszíroz és irányít. Szóval, úgy gondolom, hogy valószínűleg ez a tapasztalat a legfontosabb hozzájárulás, amit a nemzetközi konzervatív közösségnek adhatunk.

– Szóba került már a kereszténység, a szülőföldhöz való ragaszkodás és a családok is. A magyar kormánypártok egyik jelmondata az „Isten, haza, család”, de ezt Nyugaton vagy kinevetik vagy ördögtől valónak tartják.

– Pedig ez gyönyörű. Van egy mondás, miszerint a liberalizmus egy olyan ideológia, amelynek mindkét lába szilárdan a levegőben gyökerezik. Tehát nagyon ideologikus, és nem a valóság talaján áll. A valóság az, hogy az emberek, ahogy Arisztotelész mondta, politikai lények vagy közösségi lények, akiknek természetüknél fogva fontos a család. Ilyenek vagyunk, így teremtettek minket. A családunk, a közösségünk formál és alakít minket, hogy értékeljük a nemzetünket, a hagyományainkat, a kultúránkat. Ez az, amik vagyunk, ösztönösen. De ez veszélyt jelent a modern ideológiákra, melyeknek van egy szilárdnak tűnő, de – ahogy említettem – a levegőben lehorgonyzott elméletük arról, milyen kell legyen a világ; merre kell tartania. És ezért van ez a masszív támadás a vallás, a családok, a kultúra és a közösségek ellen.