Mégse lesznek woke törpék az új Hófehérkében
ĀA kritikusok abban bíznak, hogy a készítők visszavesznek a woke jelenetekből is
ĀA kritikusok abban bíznak, hogy a készítők visszavesznek a woke jelenetekből is
ĀJövőre akár 70-80 madárfaj átnevezésére is sor kerülhet
ĀBetiltaná a genderideológiai újításokat a francia nyelvben Emmanuel Macron
ĀSzerinte a nagy országok elnyomása egészen más, ha egy kis országban élsz
ĀKisgyerekeknek reklámoznak abortusztámogató aktivistát, amerikai belvitákat importálva
ĀA Szükséget Szenvedő Egyház nevű szervezet szerint a nyugati társadalmakban is negatív folyamatok figyelhetőek meg
ĀA kanadai szülők felháborodtak és utcára vonultak az iskolai genderérzékenyítés miatt
ĀEgy amerikai professzor szerint ma már csak egyetlen olyan politikus van, aki az elmúlt évszázad nagy vezetőit idézi: Orbán Viktor
ĀErnst Roets búr aktivista szerint nagyon fontos, megérteni, hogy konzervativizmus arról szól, mik vagyunk, és nem arról, hogy mik nem
ĀA woke és a cancel culture új kihívás a nyugati társadalmakban
ĀAz Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója azt hangsúlyozta: A woke mozgalom képviselői megpróbálják eltorzítani az emberek józan eszét
ĀRoger Köppel szerint a woke háború a realitás ellen, ezért küzdeni kell ellene mindenütt, az iskolákban és a politikában is
ĀFrancesco Giubilei, az olasz Nazione Futura elnöke szerint a liberális kisebbség meg akarja változtatni a hagyományokat, az értékeket, az identitást
ĀMagyarország jogi üldözésébe kezdtek, sok nyugat-európai ország támogatásával
ĀA német liberális sajtó hisztirohamot kapott a tréfásnak szánt jótékonysági akciótól
Ā„A woke-ideológia jegyében valójában az emberi jogok felszámolása és megkérdőjelezése folyik”
ĀEgy barbár ideológia nyer teret, amely az amerikai egyetemekről ered, mondja a Wall Street Journal
ĀEgy éve szeretett Magyarországba a Hazugság nélkül élni című könyv szerzője
ĀA japán céget már a nyíltan Donald Trump-ellenes politikai kampányba is belerángatták
ĀFrank Füredi szerint autoriter ösztönök szolgálatába állították a progresszív ideológiát