Szánthó Miklós: Kulturális szuverenitásunk nem lehet vita tárgya
ĀItt az ideje a stratégiai összekapcsolódásoknak
ĀItt az ideje a stratégiai összekapcsolódásoknak
ĀAz olasz miniszterelnök szerint a Nyugat rohamléptekkel halad a bukás felé
ĀA köztársasági elnök meghirdette a családok 12 pontját
ĀMagyar taggal bővül az USA legfontosabb republikánus szervezetének tanácsadó testülete
ĀAhhoz hogy a teremtett környezetet sikeres fenntartsuk
ĀErnst Roets búr aktivista szerint nagyon fontos, megérteni, hogy konzervativizmus arról szól, mik vagyunk, és nem arról, hogy mik nem
ĀGiorgia Meloni választási győzelmével a populista konzervatívok felé billen a politikai erőtér
ĀEgy éve szeretett Magyarországba a Hazugság nélkül élni című könyv szerzője
ĀA miniszterelnök részt vesz az Amerikai Konzervatív Unió nyári konferenciáján, a CPAC-en, és kétoldalú találkozókat is bonyolít
Ā„Ahhoz, hogy meg tudjuk védeni a hagyományos európai értékeket, nekünk, európai jobboldaliaknak egyesítenünk kell az erőinket”
ĀAzon döntésünk, hogy a Fidelitas legyen a rendezvény házigazdája, kitűnően szemlélteti Magyarország kulcsszerepét, mint a nyugati, nemzeti-konzervatív ébredés zászlóshajója - mondta a Republikánusok a Nemzeti Megújulásért ügyvezető igazgatója
Ā„A kontinens konzervatív pártjainak össze kell fogniuk, hogy megvédjék a hagyományos európai életformát”
ĀIdén Budapesten a Conservative Political Action Conference (CPAC) Hungary elnevezésű konzervatív politikai fórumot - Orbán Viktor lesz a főszónok
ĀA volt republikánus elnökjelölt videón üzent a magyaroknak +VIDEÓ
ĀAz amerikai „posztliberális” politológus, Gladden Pappin szerint az individualista társadalmak életképtelenek
ĀA csúcstalálkozóra január 28-án és 29-én kerül sor
ĀA magyar kormányfőt varsói hivatalában fogadta a lengyel miniszterelnök, szombaton pedig mindketten részt vesznek az európai konzervatív pártvezetők tanácskozásán + VIDEÓ + GALÉRIA
Ā„Egy nagy, mérsékelt, konzervatív, büszke és identitáspárti politikát folytató pólus Olaszországban és Európában is mindenki számára előnyös lehet”
ĀAndreas Rödder: Az ideológia helyett a mindennapi észszerűségből, a tapasztalatokból kell kiindulni a politikában
ĀA CNews sztárriporter és szerkesztője Éric Zemmour, a 2022-es választások egyik lehetséges független jelöltje
Ā„Európában igenis érzékelhető egy nemzeti-konzervatív ébredés”
ĀA radikalizálódott magyar baloldal a Jobbikkal szövetkezve támadja a magyar kormányt, szélsőséges ámokfutásához pedig nemzetközi segítséget is kap