Külföld

Amerika söpredékének nevezte Szaúd-Arábiát egy befolyásos iráni tábornok

A szunnita többségű Szaúd-Arábia és az elsősorban síita Irán között már az 1979-es iráni iszlám forradalom óta jelentős a feszültség

Amerika söpredékének nevezte kedden Szaúd-Arábiát Eszmail Gáni, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű elitegységének nagy befolyással rendelkező parancsnoka.

Amerika söpredékének nevezte Szaúd-Arábiát egy befolyásos iráni tábornok
Képünk illusztráció
Fotó: Anadolu Agency via AFP/Ayman Yaqoob

„Szaúd-Arábia Amerika söpredéke, még arra sem érdemes, hogy ellenségként kezeljék” – hangoztatta Gáni, akit a Tasznim helyi hírügynökség idézett. Gáni egyébként a gárda külföldi műveletekért felelős egységének vezetését Kászem Szulejmáni halála után vette át, őt amerikai dróncsapással öltek meg 2020-ban.

A teheráni vezetés már a múlt hét óta élesebb hangnemet üt meg regionális riválisával szemben, amelyet azzal vádol, hogy perzsa nyelvű televíziós műsorokkal szítja az országos tűntetéseket az Iszlám Köztársaság területén. Tavaly tavasszal ugyan tárgyalások kezdődtek iraki közvetítéssel a feszültség enyhítésére, ezek azonban zsákutcába futottak.

A szunnita többségű Szaúd-Arábia és az elsősorban síita Irán között már az 1979-es iráni iszlám forradalom óta jelentős a feszültség, amely tovább fokozódott 2016-ban, miután Rijádban másokkal együtt kivégezték Nimr al-Nimr befolyásos síita hitszónokot, Teheránban pedig szélsőségesek támadták meg a szunnita királyság nagykövetségét.

Kapcsolódó írásaink