Külföld

Utcára vonulhatnak a szlovák orvosok

Elmaradt a Szlovák Orvosszakszervezet képviselőinek hétfőre tervezett közös tárgyalása a miniszterekkel. Az érdekvédelmi szövetség tüntetést szervez Pozsonyba november 17-én, így akarván nyomást gyakorolni a kormányra annak tétlensége miatt.

Utcára vonulhatnak a szlovák orvosok
Vladimír Lengvarský (k) bizakodó – kérdés, mire?
Fotó: A szlovák egészségügyi tárca közösségi oldala

Bár korábban úgy tervezték, hétfőn tárgyalóasztalhoz ülnek a pozsonyi kabinet miniszterei és Eduard Heger kormányfő a Szlovák Orvosszakszervezet (LOZ) képviselőivel, a találkozó mégis kútba esett, mert Vladimír Lengvarský, az egészségügyi tárca vezetője lefújta azt – írta meg este az Új Szó. A lap emlékeztet, október elején harmincegy kórházból több mint kétezer-egyszáz doktor nyújtotta be felmondását a szakterületen uralkodó áldatlan állapotok miatt.

Peter Visolajský, az LOZ elnöke a hírre reagálva azt mondta, augusztus óta vártak a találkozóra. Utalt rá, a megállapodáshoz két félre van szükség, s ők bármikor hajlandók tárgyalni. Hozzátette, az ő érdekük az, hogy visszatérjenek a kórházakba, de ezt csak abban az esetben tudják megtenni, ha a páciensek számára javulnak a körülmények.

A szakszervezet november 17-re tüntetést szervez Pozsonyban. A LOZ közölte, a megmozdulással figyelmeztetni szeretnék a kabinetet, hogy a hátralévő időt a megállapodásra fordítsák.

Kapcsolódó írásaink