Befejeződött a Békés vármegyei kórház nyolcszázmillió forintos fejlesztése
ĀKiemelték, a kardiológiai és onkológiai fejlesztés jelentősen hozzájárul a szívbetegségből eredő szövődmények csökkentéséhez
NNGYK: továbbra is emelkedik a szennyvízben az örökítőanyag koncentrációja
ĀA koronavírus örökítőanyagának koncentrációja 21 mintavételi helyen az emelkedett kategóriába esik
Szeptember végén indul az őszi rókavakcinázás
ĀA veszettség nemcsak a vadon élő és a házi emlősállatokra, hanem az emberre is veszélyes
Szijjártó: Teljesen politikamentesíteni kell a globális egészségügyi együttműködést
ĀMagyarország vakcinagyárat épít, és képessé vált védőmaszkok, kesztyűk, lélegeztetőgépek gyártására, valamint saját teherszállító repülőgépet szerzett be
Az Alzheimer-kór korai felismerése minőségi éveket jelenthet a családoknak
ĀAz intézet szakembereinek fontos célja a társadalom figyelmének a felhívása
NNGYK: Még mindig magas a parlagfű pollenkoncentrációja
ĀHozzátették, a hidegfront és a csapadék hatására csökkent a levegőben a parlagfű virágporának mennyisége
Jövő júniusra készülhet el a Fejér vármegyei kórház új tömbje
ĀA beruházásra a Modern városok program keretében kapott forrásokat Székesfehérvár
Menczer Tamás: Negyven százalékkal növeli a helyi szakrendelési kapacitásokat az új budakeszi egészségház
ĀA bővülés a várakozási időt is hasonló nagyságrendben csökkenti
Világszínvonalú technológiával erősít a TritonLabs + GALÉRIA + VIDEÓ
ĀAz alapító-elnök szerint a megbízhatóság, a pontosság és a gyorsaság adja a legfőbb versenyelőnyt a piacon
Ellopott rákgyógyszerek miatt robbant ki botrány Észak-Macedóniában
ĀDimitar Kovacsevszki kormányfő valódi vizsgálatot követelt, és jelezte: minden érintettet felelősségre kell vonni
Korszerű érelzáró készülékkel gazdagodott a pécsi gyermekklinika
ĀA készülék segítségével kisebb sebek ejtésével is elvégezhetők a korábban csak hagyományosan nyílt műtétekkel kezelhető beavatkozások
A szúnyogok elleni védekezésre kéri a lakosságot a népegészségügyi központ
ĀAz előző héten diagnosztizált esetekkel együtt a nyugat-nílusi láz miatti, idén nyilvántartott megbetegedések száma 15-re emelkedett
Magyarországon is azonosították a vírus új variánsát
ĀAz NNGYK kiemelte, a megbetegedés a többi omikronvariánshoz hasonlóan influenzaszerű tünetet okoz
Visszamenőleg is megkaphatják ösztöndíjukat a rezidensek
ĀEz a támogatás jelentős bérkiegészítésként működik
Szeptember 11-ig lehet kérni az ingyenes HPV-oltást
ĀA szakértő kifejtette, hogy a fertőzés szinte minden embert érint, így nők és férfiak is átesnek rajta legalább egyszer életük során
Afganisztán járványos gyermekbénulás elleni országos oltási kampányt indított
ĀA kampány az ország összes tartományára kiterjed, és négy napig tart majd
Csúcstechnológiával gyógyítják a sérülteket az Országos Sportegészségügyi Intézetben
ĀA beruházásnak köszönhetően a sportolók hamarabb épülnek fel a porc-, illetve szövetsérülésekből
Újszülöttet helyeztek el a Heim Pál Gyermekkórház babamentő inkubátorában
ĀAz elmúlt 12 évben 11 babát helyeztek el a készülékben
Dermatológusok: két évtized alatt megduplázódott a magyarországi bőrrákos esetek száma
ĀA globális felmelegedés miatt nő a kockázat, hiszen egyre hosszabban éri UV-sugárzás a szabad bőrfelületeket
NNGYK: enyhén nő a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja
ĀA növekedés az előző hetekhez képest kisebb mértékű
Félelmetes posztcovid tünet ütötte fel a fejét
ĀEgy, a betegségen átesett férfi jelentkezett a szakrendelőben bizarr tünetekkel
Rétvári Bence: A BM elfogadta a háziorvosok észrevételeit a nem beutalóköteles időpontfoglalással kapcsolatban
ĀArra is kitért, hogy az online időpontfoglalási rendszer elindulása egyidejűleg valósul meg az elektronikus beutalók teljes körű használatával
SE: Szív-érrendszeri betegségekre is figyelmeztethet a merevedési zavar
ĀÉletkorfüggő betegség, vagyis az idő előrehaladtával egyre gyakrabban jelentkezik
Lemondott a lengyel egészségügyi miniszter
ĀAdam Niedzielski 2020 augusztusa óta töltötte be az egészségügyi miniszteri tisztséget
Takács Péter: A napokban megkapják emelt bérüket az egészségügyi dolgozók
ĀA háború és a szankciók okozta nehézségek ellenére a kormány idén is tovább növeli az egészségügyi dolgozók bérét
Takács Péter: Mindenképpen fejlesztjük az egészségügyi alapellátást
ĀHa egy centet sem kapunk az Európai Uniótól, az alapellátás fejlesztését akkor is megcsináljuk – mondta
NAK: mértékkel továbbra is fogyasztható az aszpartám édesítőszer
ĀA kockázati besorolásának módosítása ugyan „nagy viharokat” kavart a médiában, de a tudomány jelen állása szerint nincs ok a pánikra