Külföld

PR-fogás lehetett a demokrata politikusok letartóztatása az abortusztüntetésen

Több demokratapárti képviselő is megjelent a tüntetők gyűrűjében az abortusz törvények miatti demonstráción. Később a rendőrök letartóztatták és elvezették őket a helyszínről, amit azonban sokan csak PR-fogásnak tartanak.

PR-fogás lehetett a demokrata politikusok letartóztatása az abortusztüntetésen
Demokrata képviselők is csatlakoztak a tüntetőkhöz a legfelsőbb bíróság épülete előtt
Fotó: AFP / Getty Images North Ameri

Továbbra is szűnni nem akaró az abortuszvita az Egyesült Államokban, és már szinte mindennaposak a tüntetések. Kedden is demonstráltak a választópolgárok az amerikai legfelsőbb bíróság épületénél az abortuszt szerintük ellehetetlenítő törvények ellen. A tüntetésen feltűntek demokratapárti képviselők is, összesen 17-en, köztük Ilhan Omar, Alexandria Ocasio-Cortez, Cori Bush és Rashida Tlaib.

Objektum doboz

A szóban forgó demokrata politikusokat a rendőrök őrizetbe vették a tüntetésen, a hivatalos magyarázat szerint azért, mert a tüntetőcsoport, aminek ők is a részei voltak, elzárta az utat a járművek elől. A letartóztatásról maga Ocasio-Cortez is beszámolt a Twitteren, megerősítve azt, és hozzátéve, hogy az abortuszhoz való jog emberi jog. Tlaib és Omar a tiltakozást polgári engedetlenségként aposztrofálta, míg Cori Bush arról biztosított, hogy nem adják fel a küzdelmet.

A közösségi médiában és a jobboldalon ugyanakkor sokan azon véleményüknek adtak hangot, hogy a demokrata politikusok letartóztatása csupán egy PR-fogás, színjáték lehetett, és inkább nevetségesnek tartották a politikusok részvételét és a megjátszottnak ítélt letartóztatásukat.

A Twitteren megjelent bejegyzések szerint a képviselők úgy tűnt, csak a felvételek és képek miatt jelentek meg a tüntetésen. A The Blaze amerikai hírportál pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy Ocasio-Cortez úgy tett, mintha meg lett volna bilincselve, mikor elvezették a rendőrök, ez azonban nem így volt, másodpercekkel később az öklét is diadalittasan felemelte egy megjelent videón.

Objektum doboz

A baloldali képviselők azt sem hagyták ki, hogy őrizetbe vételük után közleményeket adjanak ki, amiben az amerikai demokrácia hiányáról számoltak be, hiszen ha a nőknek nincs joguk az abortuszhoz, akkor nincs demokrácia.

Az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága júniusban törölte el egy korábbi precedens során meghozott döntését, amivel visszaadta a tagállamok hatáskörébe az abortusz szabályozását. A fejlemények következtében kettévált az egyébként is megosztott amerikai társadalom, és tüntetések törtek ki országszerte.

Kapcsolódó írásaink