Külföld
Folyamatos kontroll alatt a magyar légtér

A tárcavezető kora délután azt írta: nemrég beszélt telefonon Gordan Grlić Radman horvát külügyminiszterrel az ügyben.
Az akkor rendelkezésre álló adatok szerint több NATO tagország, így Magyarország légtere is érintett volt a drón repülésében.
„A vizsgálatok során szorosan együttműködünk a horvát hatóságokkal és más NATO szövetségeseinkkel egyaránt” - közölte.
Az eseményt követően a Honvédelmi Minisztérium közleményt adott ki, mely szerint: Egy, a légtérben a radarképernyőn időnként érzékelhető repülő tárgyat észlelt a Magyar Honvédség légtérvédelmi szolgálata 2022. március 10-én az éjszakai órákban Magyarország légterében. A repülő eszköz, mint később beigazolódott egy TU-141 típusú drón volt, amelyet az utóbbi időben az elavultsága miatt elsősorban kiképzési légicélként alkalmaztak. Ilyen eszközzel az ukrán, de korábban az orosz hadsereg is rendelkezett.
A nagy sebességgel közlekedő eszközt már Ukrajna területén is érzékeltük - írták. Magyarország légterébe - Románia légterét érintve - Csengernél lépett be. A hazánkba történő belépésétől mindvégig nyomon követve és ellenőrzés alatt tartva, az az ország légteréből távozott.
Sajnos az éjszakaihoz hasonló esemény pénteken, a déli órákban is történt hazánk légterében, most az észak-keleti országrészben. Tekintettel az előzményekre, a készültségi szolgálatban lévő Gripenek ellenőrizték az érintett légteret, azonban semmiféle légijárművet ott nem találtak.
Az ukrán háborús konfliktus miatt különösen fontos, hogy megfontoltan és higgadtan kezeljük az ilyen eseményeket - hangsúlyozták. Hazánk célja továbbra is az, hogy kimaradjon ebből a háborúból, elkerülje azt, még abban az esetben is, ha ilyen, vagy ehhez hasonló események akár provokatív jelleggel történnek - emelték ki.
Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka is felvette a kapcsolatot horvát partnerével és a szomszédos országok képviselőivel. Az eset körülményeit folyamatosan vizsgálják, az információkat egymással megosztják - írta közleményében a Honvédelmi Minisztérium.
A Magyar Honvédség továbbra is folyamatosan figyelemmel kíséri a légtérben történő eseményeket, garantálva hazánk szuverenitását és a magyar emberek biztonságát.
Péntek délután újabb azonosítatlan repülőeszköz miatt riasztották a Magyar Honvédség Gripenjeit - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken kora este.
Azt írták: a radarok 15 óra környékén ismét hasonló jeleket érzékeltek, mint a déli órákban, ezért a Magyar Honvédség légtérvédelmi szolgálata felszállást rendelt el a Légvédelmi Készenléti Szolgálat számára. Az érintett légtér ellenőrzése során repülőeszközt ezúttal sem azonosítottak.
Pénteken tehát eddig kétszer kellett a Magyar Honvédség Gripenjeinek felszállnia, azonban egyik alkalommal sem találtak a radarjelek által jelzett helyszínek egyikén sem repülőeszközt - emelte ki a HM.