Játékfilm a magyar katonák afganisztáni mentőakciójáról
ĀA Sárkányok Kabulban című magyar film november 20-tól látható a magyar mozikban
Magyar helikopterek segítenek Bulgáriában
ĀSzalay-Bobrovniczky Kristóf: A magyar segítségnyújtás célja, hogy enyhítse a bolgár katasztrófavédelemre nehezedő nyomást, és hozzájáruljon az erdőtüzek megfékezéséhez
Nem maradnak magukra a hős civilek
ĀA kormányrendelet szerint teljes támogatás jár a honvédelmi szolgálatban megsérült tisztviselőknek
Lezárult a sportállamtitkárság sportszervezői pályázata
ĀOrszágosan húsz szakember kezdheti meg a munkát
Az erős magyar haderő a közös béke záloga
ĀMegérkeztek az első L-39 Skyfox sugárhajtású kiképző-repülőgépek a Magyar Légierőbe
„Ütőképes haderőre van szükség”
ĀA szomszédban dúló háború és a nyugat-balkáni feszültség védelmünk fokozását sürgeti
Szalay-Bobrovniczky Kristóf reagált Magyar Péter hangfelvételére
ĀA honvédelmi miniszter hangsúlyozta, a békéhez továbbra is erő kell
Látványosan fejlődik a magyar haderő
ĀSzalay-Bobrovniczky Kristóf: újabb modern haditechnikai eszközök érkeztek a Magyar Honvédséghez
Nemzetközi katonai gyakorlatnak adunk otthont
ĀTöbb mint kilencszáz katona vesz majd részt a szárazföldi műveletben
A legmodernebb technológiákkal gazdagodott a tisztképzés
ĀAz egyetem oktatói, a honvédtisztjelöltek és a Magyar Honvédség tisztjei a legújabb eszközökkel készülhetnek a jövő kihívásaira
Vizsgálják Ruszin-Szendi Romulusz korábbi tetteit
ĀKérdés, mit mondott Ukrajnáról a bukott főtiszt
Már 4500 területvédelmi tartalékost toborzott a honvédség
ĀA fiatalok lehetőségként, jövőként tekintenek a Magyar Honvédségre
Szorosabb együttműködés Törökországgal
ĀPárbeszéd indul az országaink védelmi ipari és innovációs szereplői között
Katonai tiszteletadással búcsúztatják Varga Jánost, az 1956-os forradalom hősét
ĀA Honvédelmi Minisztérium közleményben tudatta, hogy február 5-én lesz a gyászszertartás
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Erősítjük a Magyar Honvédséget és a magyar védelmi ipart!
ĀA tárcavezető kiemelte, erős hazai védelmi ipar nélkül nincs biztonság
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Idén is folytatódik a honvédség fejlesztése
ĀA honvédelmi miniszter a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium vezetőinek értékelte a tavalyi évet, és ismertette a 2025-ös feladatokat
Schmidt Ádám: A sportirányítás mindent elkövet, hogy a fiatalok sportolását továbbra is segítse
ĀEgészséges, talpraesett, kitartó, a kihívásokat könnyen legyőző utódok nevelése a cél
Szövetséges katonai menetoszlopok haladnak át Magyarországon
ĀA brit haderő konvoja a Steadfast Dart 2025 NATO-gyakorlatra tart
Magyarország legmodernebb katonai objektuma készül Szolnokon
ĀA Thököly úti régi laktanya helyére tervezett beruházás első fázisa 2026-ra készül el
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Folytatni kell a magyar haderő fejlesztését
ĀA miniszter egyúttal kiemelte, a magyar emberek biztonságának végső garanciája az ország NATO-tagsága
Honvédelmi élménynap az állami gondozott gyermekeknek
ĀA honvédelem élménygazdag, inspiráló és izgalmas világa
Schmidt Ádám: Tudatos, megtervezett módon kell működnie a magyar sportnak
ĀEnnek megfelelően jelölték ki a célkitűzéseket
Több mint tizenötezer diák vesz részt a honvédelmi oktatásban
ĀA program 2025/2026-os tanévére további iskolák csatlakozhatnak
Schmidt Ádám: A magyar elnökség megmutatta a közösségi sport erejét
ĀAz ifjúság nevelése tekintetében
Csádban holtan találtak a magyar katonai attaséra
ĀHalálának pontos okát Magyarországon vizsgálják ki
Schmidt Ádám: Az innovációk világbajnoksága volt a 2023-as budapesti atlétikai vb
ĀA szervezés alapkoncepciója kezdettől fogva az volt, hogy a kilencnapos versenyen túllépve népszerűsítse az atlétikát
Czermann János: Kiemelt cél a katonai hagyományok megőrzése és átörökítése
ĀA helyettes államtitkára nagy eredménynek nevezte, hogy országszerte 160 intézmény 12 ezer diákja tanul a kadétprogramban