Külföld
Háromra nőtt a fehérorosz tiltakozások halálos áldozatainak száma

A negyvenes évei derekán járó Henadzij Sutov a délnyugati Breszt városában kapott lőtt sebet egy tüntetés során. A minszki egészségügyi minisztérium megerősítette, a fehérorosz állampolgár Sutovot kritikus állapotban szállították kórházba a múlt héten, de életét nem tudták megmenteni. A férfi szerdán hunyt el. A tut.by független hírportál úgy tudja, Sutov fejlövést kapott.
A fehérorosz hatóságok korábban a tüntetésekkel összefüggésben két halálesetet erősítettek meg, az egyiket Minszkben, a másikat Gomel városában.
Lukasenka a nap folyamán utasította a belügyminisztériumot, hogy vessen véget a rendbontásoknak az országban, különösen pedig Minszkben - jelentette szerdán a Belta fehérorosz állami hírügynökség.
„Ne legyenek többé zavargások Minszkben. Az emberek belefáradtak ebbe, békét és nyugalmat követelnek” - hangoztatta.
A fehérorosz választási bizottság szerdán bejelentette, hogy a hivatalos eredmények alapján a hatodik államfői mandátumát a szavaztok 80 százalékával elnyerő Lukasenkát két hónapon belül beiktatják.
Lukasenka a nap folyamán megerősítette hivatalában Roman Holovcsenka miniszterelnököt - közölte a Belta fehérorosz hírügynökség a hivatalosan újraválasztott elnök rendeletére hivatkozva. Az új kabinet változatlan személyi állománnyal folytatja munkáját.
A helyi sajtó szerint a vitatott augusztus 9-i elnökválasztás nyomán kibontakozó tüntetéssorozat kezdete óta első alkalommal tettek eleget fehérorosz hatóságok a tüntetők követeléseinek. A lengyel határon található Grodno városvezetése honlapján közzétett egy tízpontos nyilatkozatot „válaszul a közösség panaszaira”.
Ennek értelmében Grodno központi terein továbbra is engedélyezik a tüntetéseket, a sztrájkokban részt vevő dolgozóknak pedig nem kell következményekkel számolniuk a munkabeszüntetések miatt. A városban új tanácsot is létrehoztak, amelyben a hatóságok és a civiltársadalom képviselői egy asztalnál ülnek.
Az ellenzéki koordinációs tanács szerdán megkezdte a Fehéroroszországban kialakult helyzet rendezési tervének megvitatását - közölte a testületben részt vevő Paval Latuska volt színházi igazgató. Mint mondta, a lehető leghamarabb el kell fogadni ezt a dokumentumot, hogy a voksolás eredményei ellen tiltakozó emberek elé lehessen terjeszteni véleményezésre.
Latuska egyben felkérte Oroszországot: járjon közbe annak érdekében, hogy a fehérorosz ellenzék bekapcsolódhasson a minszki vezetéssel folytatott párbeszédbe.
A testület a nap folyamán határozatot fogadott el, miszerint nem célja az ország alkotmányos rendjének és külpolitikai irányvonalának a megváltoztatása, kiútkeresésre törekszik a politikai válságból. Követelésként fogalmazta meg, hogy az augusztus 9-i voksolás eredményét tekintsék érvénytelennek, szerinte új szavazást kell tartani a nemzetközi szabványok alapján. Hozzátette, hogy ehhez meg kell változtatni a választási bizottságok, köztük a központi választási bizottság személyi összetételét is.
A koordinációs tanács felszólította az ország vezetését, hogy haladéktalanul kezdjen párbeszédet az ellenzékkel. Hangsúlyozta, hogy a követeléseik teljesítéséig a fehérorosz nép élni fog az alkotmányban biztosított jogaival, a többi között a békés tüntetésekhez való jogával.
Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök szerdán fehérorosz hivatali partnerével, Roman Holovcsenkával beszélt telefonon a többi között Moszkva és Minszk kapcsolatáról. Az orosz kormányzati közlemény szerint a két politikus az orosz-fehérorosz kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok kiszélesítésének kihívásait vitatta meg, valamint az együttműködés elmélyítéséről is tárgyalt az energetika, illetve az ipar területén.
A fehéroroszországi tüntetések augusztus 9. óta tartanak, amikor Aljakszandr Lukasenka megszerezte sorban a hatodik államfői mandátumát. Az ellenzék szerint a minszki vezetés elcsalta a választást. A szavazatok újraszámlálásának követelésére ezrek vonultak az utcára országszerte. A megmozdulások annak ellenére folytatódtak, hogy a rendőrség brutálisan reagált. A választásokat követő négy napban mintegy hétezer embert vettek őrizetbe, könnygáz- és hanggránátokkat, valamint gumilövedékeket vetettek be.
Fehéroroszország megerősíti katonai jelenlétét a lengyel-litván határ mentén
Viktar Hrenyin fehérorosz védelmi miniszter szerdán utasítást adott a katonai jelenlét megerősítésére Grodno térségében, a lengyel-litván határ mentén.
A védelmi tárca Telegram-oldalán közzétett tájékoztatás szerint a csapaterősítést a többi között irányított rakétaütegekkel és rakéta-sorozatlövő ütegekkel, valamint légvédelmi, rádióelektronikai és rádiófelderítési eszközökkel és drónokkal erősítenék meg.
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök kedden az állami televízióban közvetített beszédében jelentette be, hogy Fehéroroszország katonai egységeket vezényelt a nyugati határára válaszul külföldi kormányok fehérorosz belpolitikai helyzettel kapcsolatos nyilatkozataira. A hivatalban lévő államfő szerint a csapatok teljes készültségben vannak, és készek teljesíteni kötelességüket.
Lukasenka arra utasította védelmi miniszterét, hogy kövesse figyelemmel a NATO-csapatmozgásokat Litvániában és Lengyelországban. Mint mondta, az ország nyugati határai mentén feszültségkeltés folyik, a nyugati országok növelik katonai erejüket a régióban.