Külföld

Lukasenka katonákat küldött a határra

Vlagyimir Putyinnal egyeztetett tegnap telefonon Angela Merkel és Emmanuel Macron is, ma Orbán Viktor részvételével rendkívüli csúcsot tart az Európai Tanács

Moszkvát igyekszik nyugtatni a fehérorosz ellenzék, a lemondott pozsonyi nagykövet nem tart orosz beavatkozástól. A fehérorosz elnök hatalomátvételi kísérletnek tartja az ellenzék koordinációs tanácsát. Ma egyeztetnek az uniós vezetők, előtte Emmanuel Macron és Angela Merkel is az orosz elnökkel beszélt telefonon.

Nem jelentene oroszellenes fordulatot egy esetleges hatalomváltás Fehéroroszországban – állítja az egyik ellenzéki vezető. Marija Kalesznyikava, a Litvániában tartózkodó elnökjelölt, Szvjatlana Cihanouszkaja szövetségese újságírói kérdésre elmondta, „Oroszország fontos partner, és az ellenzék érti és értékeli ezt”, a két ország közötti összes egyezményt be kell tartani. A politikus szerint rendszeres a feszültség a két állam között, Aljakszandr Lukasenka hivatalban lévő elnök pedig nem tud megbirkózni a helyzettel. Az ellenzék közölte, koordinációs tanácsot alakítanak a békés hatalomváltás biztosítására.

Lukasenka korábban azt mondta, már dolgoznak az alkotmány módosításán, s csak annak népszavazás útján történő elfogadása után kész új választásokat kiírni, nem pedig „az utca nyomására”. Az EBESZ felajánlotta, hogy közvetít a fehérorosz kormány és az ellenzék között.

Az Európai Tanács (ET) ma rendkívüli videókonferenciát tart, amin hazánk képviseletében Orbán Viktor kormányfő vesz részt. Charles Michel ET-elnök, Emmanuel Macron francia államfő és Angela Merkel német kancellár is telefonon egyeztetett kedden Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a fehérorosz helyzetről. Merkel és Macron is bírálta a tüntetőkkel szemben alkalmazott erőszakot, és párbeszédet sürgetett. Putyin elfogadhatatlannak nevezett bármilyen beavatkozást a fehérorosz belügyekbe. Andrzej Duda lengyel elnök és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kedden szintén arról beszélt, hogy külső beavatkozás nélkül kell megoldani a helyzetet.

Oroszország lehetséges lépéseiről nyilatkozott a brüsszeli Politicónak Ihar Lesenja pozsonyi fehérorosz nagykövet, aki lemondott, miután támogatásáról biztosította a tüntetőket. A diplomata szerint nem áll fenn az orosz katonai beavatkozás veszélye, a tüntetések ugyanis nem egy külső hatalom ellen irányulnak.Lukasenka tegnap délután hatalomátvételi kísérletnek minősítette a koordinációs tanács létrehozását, és válaszlépéseket helyezett kilátásba. Bejelentette azt is, hogy Fehéroroszország katonákat vezényelt a nyugati határára, válaszul egyes külföldi kormányok nyilatkozataira.

Tegnap egyébként Brenner Koloman, az Országgyűlés jobbikos alelnöke a külügyi bizottság összehívását kezdeményezte, hogy meg tudják hallgatni Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert a fehérorosz helyzet ügyében.

Kapcsolódó írásaink