
Csúcstechnológia az utakon: forgalomfigyelés szuperszámítógéppel
Ā39 szenzort helyeztek már el az M1-M7 autópálya 800 méternyi budaörsi szakaszán
Ā39 szenzort helyeztek már el az M1-M7 autópálya 800 méternyi budaörsi szakaszán
ĀNem várt kiegészítés
ĀA rendőrök felszólították a gyanúsítottat, hogy szálljon ki, ő azonban megpróbálta újraindítani autóját
ĀGyakoriak az úgynevezett „becsületgyilkosságok”
ĀHozzátették az esethez mentőhelikopter is érkezett
ĀA 105-ös autóbuszok oktogoni és Vörösmarty utcai megállóhelyein állnak meg
ĀKutatják a hatóságok a hiányzó ifjakat
ĀA szúnyoggyérítő konzorcium cáfol
ĀAz elmúlt idők legtöbb beavatkozását igényelte az e heti vihar
ĀA tinédzser életét nem tudták megmenteni
ĀCsongrád-Szentes között pótlóbuszos közlekedésre kell számítaniuk az utazóknak
ĀA rendőrség a nyomozást a napokban befejezte, az iratokat megküldték az ügyészségnek
ĀSzámos előny
ĀEgy év után újra forog a vörös malom
ĀIgazság az előnyeikről
ĀAz érintett szakaszon csak egy sávon lehet közlekedni
ĀKerékpáros sebességkorlátozás tesztelését kezdik meg Hollandiában
ĀNagyon sok turista elköveti
Ā"Nincs helye a gyűlöletbeszédnek" - fejtette ki Bóka János
ĀSzombaton lesz a libegők éjszakája
ĀA menekülő autóban három férfi volt