Krónika

Kiderült, kire hagyta vagyonát Ferenc pápa

A Szentatya egyik utolsó tette is jótékonykodás volt

Ferenc pápa halála után felröppentek a találgatások, hogy a szentatyának mennyi pénze volt és mi történik azzal. Azóta kiderült, hogy 200 ezer euró volt a magánszámláján, és azt is tudni, mi lett a sorsa, írja a Life.

Kiderült, kire hagyta vagyonát Ferenc pápa
Ferenc pápa nyolcvannyolc éves korában hunyt el
Fotó: AFP/Andreas Solaro

A pápa 200 ezer eurót (81 millió 400 ezer forintot) adományozott nagycsütörtökön a római Regina Coeli börtön foglyainak, mielőtt meghalt. Ennyi volt Ferenc pápa személyes számláján, így mindenét odaadta a fogvatartottaknak: ez volt az egyik utolsó jó cselekedete.

„Mindig is szerettem nagycsütörtökön a börtönhöz jönni, hogy Krisztushoz hasonlóan lábat mossak. Idén nem tudom ezt megtenni, de szeretnék közel lenni hozzátok. Imádkozom értetek és a családjaitokért” – mondta a szentatya, aki hetven különböző nemzetiségű fogvatartottal találkozott, és körülbelül fél órát töltött az intézményben.

Kapcsolódó írásaink