Krónika
Bekeményített a Vatikán
Új szabályok léptek életbe Ferenc pápa ravatalánál

Külföldi lapok beszámolói szerint az emberek nem tudnak viselkedni Ferenc pápa ravatalánál, sokan szelfibotokkal érkeznek és hangoskodnak. Azt is zavarják, aki méltósággal búcsúzna. A vatikáni biztonsági személyzet kérte ugyan a látogatókat, hogy a szelfibotokat tegyék el, ám a telefonok ettől felemelve maradtak. Többen arról számoltak be, hogy ez megnehezítette azok helyzetét, akik valóban csendes elmélkedésre érkeztek – ők zavarónak találták a folyamatos fényképezést. Bár a Vatikán korábban nem hirdetett hivatalos tilalmat a fényképezésre, lapinformációk szerint az őrök több esetben is megakadályozták a látogatókat a fényképkészítésben.
A helyzet azonban súlyosbodott, így a Vatikán most már kötelezővé tette, hogy azok, akik 30 méternél közelebb kerülnek a pápa holttestéhez, tegyék el telefonjukat, különben azt elkobozhatják az őrök.
Egy 59 éves brit gyászoló, Catherine Gilsenan így fogalmazott: „Nagyon megható volt, amikor vártam, hogy megláthassam Ferenc pápa holttestét, de borzasztó volt látni, hogy ennyi ember fotózik.” Hasonlóan vélekedett egy walesi látogató is, aki így nyilatkozott: „Ami meglepett, az az, hogy az emberek előkapták a telefonjukat, és szelfiket készítettek a koporsóval. Ízléstelennek tartottam, és csodálkozom, hogy senki sem állította meg őket.”
A Vatikán hivatalosan is megerősítette, hogy Ferenc pápa április 21-én, húsvét hétfőn, 88 éves korában elhunyt. Kevin Farrell camerlengói bíboros nyilatkozata szerint: „Ma reggel 7.35-kor Ferenc római püspök visszatért az Atya otthonába.” A halál oka agyvérzés volt, amely kómát és visszafordíthatatlan szívelégtelenséget idézett elő. A pápa egészségi állapota már hónapok óta romlott: az év elején a római Gemelli Kórházban ápolták mindkét tüdőben fellépő tüdőgyulladással és akut légzési elégtelenséggel.
Ferenc pápa halálát követően hivatalosan is megkezdődött a kilencnapos gyászidőszak. Ennek lezárása után kerül sor a pápaválasztásra, az úgynevezett pápai konklávéra. Ekkor a Katolikus Bíborosi Kollégium tagjai a lezárt Sixtus-kápolnában üléseznek, ahol szavazással döntenek a következő egyházfőről. A választás érvényességéhez a szavazatok kétharmadának megszerzése szükséges. Ha ez nem sikerül, újabb fordulók következnek.