Krónika
Megfejtették az ősi halott rejtélyét
A csontváz annyira rossz állapotban maradt fenn, hogy a szakértők nem tudták megállapítani, milyen nemű is lehetett

A holttest mellett egy kardot és egy tükröt is találtak, ami összezavarta a kutatókat, hiszen előbbit általában férfiak, míg utóbbit nők sírjába helyezték el – írta meg a 24.hu.
A csontváz annyira rossz állapotban maradt fenn, hogy a szakértők nem tudták megállapítani, milyen nemű is lehetett az eltemetett illető, most viszont egy új vizsgálatnak köszönhetően végre fény derült az igazságra.
A fogzománcok analízise világosan kimutatta, hogy a rejtélyes elhunyt nő volt, a sírba helyezett kard pedig arról árulkodhat, hogy a vaskorban az asszonyok is részt vehettek a háborúkban. Az ősi halottról szóló tanulmány szerzői szerint a kicsi, szigeti társadalmakban szükséges lehetett, hogy nemtől függetlenül mindenki részt vegyen a lakóhelyeik megvédésében.