Krónika

A világ legfiatalabb Alzheimer-kóros betege

A férfi nem tudta felidézni az akár csak egyetlen nappal korábbi eseményeket vagy személyes tárgyainak helyét

Bár az Alzheimer-kórt a leggyakrabban 65 év felett diagnosztizálják, most egy mindössze 19 éves kínai férfinél derült fény a neurológiai betegségre. Gyermekkorában semmilyen erre utaló tünetet nem tapasztalt, és a családjában sem fordult még elő korábban a kór – írta meg a hazipatika.com.

A világ legfiatalabb Alzheimer-kóros betege
Amiloid plakkok egy Alzheimer-kórban szenvedő agyában
Fotó: AFP/NOBEASTSOFIERCE/SCIENCE PHOTO LI/DDJ

Megtalálták a világ eddigi legfiatalabb Alzheimer-kórban szenvedő betegét – írja az IFLScience cikke alapján a hazipatika.com A mindössze 19 éves kínai férfi már két éve tapasztalt memóriavesztést és koncentrációs problémákat, mire megállapították, hogy mi áll a tünetek mögött.

A férfi nem tudta felidézni az akár csak egyetlen nappal korábbi eseményeket vagy személyes tárgyainak helyét. Emellett nehezen olvasott és alig reagált. Végül nem tudta befejezni az iskolai tanulmányait sem, annak ellenére, hogy korábban átlagon felüli teljesítményt nyújtott.

Bár a fiatal férfi memóriája jelentősen károsodott, a vizsgálatok során nem találták meg az amiloid-β fehérje jellegzetes plakkjait és a tau-fehérje csomóit, amelyek igen gyakran megjelennek Alzheimer-kór esetén az agyban. Az orvosok közölték: egyelőre nem tudni, mi okozhatta ezek hiányát, de valószínű, hogy a beteg életkora védhette meg őt a kóros fehérjék felhalmozódásától.

A 65 év alattiaknál jelentkező korai Alzheimer-kór az esetek mindössze 5–10 százalékát teszi ki. Ha pedig valakinél 30 éves kora előtt kezdődnek a tünetek, azért szinte mindig genetikai mutáció a felelős.

Kapcsolódó írásaink